Másnap reggel erős és meleg ölelésben találtam magam. Ennek a kellemes érzésnek V volt az oka. Az erős szorításban nehezemre esett mozogni, de mindent megtettem annak érdekében, hogy szembe fordulhassak vele, hogy én is karjaim közt tudhassam, mellesleg, hogy ártatlan pihenő arcát láthassam, s selymes bőrére apró leheletnyi csókokat intsek. Mikor sikerültek ezek az igazán észrevehetetlen cselekvéseim, jó mélyen bele bújtam V ölelésébe és illata mámorába. A bal lábamat az ő két izmos lába közé próbáltam ékelni, hogy még közelebb férkőznek ölelésünkben. Ekkor halk nyöszörgésre és kicsinyke mozgolódásra lettem figyelmes. A mellkasomnál fogva hátrébb húzódtam, de karjaimmal nem engedtem ki ölelésemből. V ébredő arcát figyelve, halkan elkuncogtam magam, szemöldökét mérhetetlenül összeráncolta, ajkai vékony csíknyira szétfeszítette, majd lassan mutatta meg nekem csodálatos íriszeit. Az enyhén könnyektől áztatott sötét szemei mindennél szebben csillogtak! Mikor felfogta ép ésszel, hogy engem lát és én vagyok az akit ölel, csak egyszerű vigyorral az arcán magához rántott és így szólt:
-Minden reggel erre a látványra akarok kelni!-egy szót nem szólva mosollyal az arcomon még jobban bele fúrtam a fejem nyakába.
-És erre az érzésre.-folytatta monológját, ezt viszont már nem hagytam válasz nélkül, kíváncsi természetem nem engedte.
-Mit érzel?-kérdeztem ártatlan, mosollyal az arcomon.
-Hmm... Ezt nem biztos, szavakba tudom foglalni.-sejtelmesen pillantgatót oldalra, gondolkodást színlelve.
-Azért próbáld meg.
-Azt érzem, hogy végre nem vagyok egyedül, hogy talán valaki szeret, hogy talán én is szerethetek valakit, de azt is, hogy félek. Félek a csalódástól, hogy azt mondod, hogy neked "nem kell több ilyen reggel"...
-Hogy is ne kénné?-háborodtam fel, idióta félelmétől-Sőt ... Én is mindig erre akarok kelni, de kizárólag melletted.-az eddig benntartott levegőt, hatalmas megkönnyebbült sóhajjal eresztette ki.
-Á megkönnyebbültem!-jelentette is ki, kínos halk nevetéssel párhuzamban.
-Idióta.-motyogtam orrom alatt.
-Hallottam ám!-szorította meg karjait, s azzal engem is.
-Á V ez már fáj!-nyavalyogtam, mire ő enyhített a szorításból és mind ketten kacagni kezdtünk. Mozgolódni kezdtem, majd teljesen elengedtem, hogy hátamra fekve a plafonra tekintsek. Meglepődtem egy nem várt tárgyon felettem.
-V... neked még az ágyad felett is van egy tükröd?...Komolyan ennyire egoista vagy?-nevettem fel szarkasztíkusan. Másod percek se teltek el, kezeim a fejem felett voltak, összekulcsolva az ágynak nyomva. A bal oldali lábamat közbe fogta V két térde és abból következő izmos combja. Szemei párhuzamosan voltak az enyémmel. V nem szolt semmit, szemeiben pedig vadságot mertem észre venni. -V~-csend mi kialakult köztünk, csak tovább pezsdítette a levegőt. Ajkai egyre közelítettek az enyémhez. Már a forró lélegzetét is éreztem bőrömön, a leheletnyi távolságtól köztünk , már alig bírtam ki, annyira vágytam puha telt ajkaira. Szemeim óvatosan lehunytam... de puha ajkai helyet, egy enyémhez hasonló szarkasztíkus kacajt kaptam. A szorítás és minden egyéb enyhült... elmaradt a jó reggeli csókom.
-V!-Felháborodottan mondtam ki az említett személy becenevét.
-Igen édesem?-kacérkodva rántott egyet szemöldökén.
-Mi volt ez?-néztem rá szúrós szemekkel.
-Hát... nem tudom ...talán egy... visszavágó vagy.. talán.. bosszú.
-Mire fel?
-Tudod édesem... tegnap éjszaka is ott volt ám az a tükör... elkel árulnom sokszor pillantottam fel rá... ennek eredményében.. vissza kellett adnom azt, hogy miattad kezdtem el, felizgulni.-erre a válaszra nem számítottam, hirtelen köpni nyelni sem tudtam. Csupán annyira telt tőlem, hogy a mellettem lévő arcát tanulmányozzam, észre venni az apró heget arcán, az anya jegyére orra hegyén és szeme alatt, az ajkait mit lassan és érzékiden beharapott. Többet nem tűrve ajkaimmal az övéit kezdtem falni, miközben rámásztam csípőjére lovagoló ülésbe. A viszonylag nagy, de mindenképp erős kezével fenekem kezdte markolászni, mi miatt a csókunkba nyögdécseltem. Enyhén észre vehetően csípőével már lökdösni kezdet felfelé, azaz már lassan olyan volt mintha dugnánk, csupán egy bokszer volt köztünk. Az alattam lévő, pont abban a pillanatban nyúlt volna az átnedvesedett fehérneműmhöz, mikor megcsörrent a telefonom. A bokszer mit letépni kezdett volna, rajtam maradt.
-Basszus!-Káromkodtam, majd nem törődve ismét a csókja után kaptam, de ezúttal rövid mámor várt, V izzó ajkait elemelte az enyéimtől.
-Lehet, hogy fontos, vedd fel!-szót nem szólva, csak egy megterhelt sóhajjal értettem egyet vele. Leszállva róla a táskámhoz ballagtam, oda érve felvettem a telefont.
-Igen?-Morcosan, vártam a választ.
-Merre vagy fiam?-Hallottam meg a vonal túl végében anyám érdeklődő hangját, azonnal felvettem az előttem ücsörgővel a szemkontaktus, majd ajkaimmal szavakat formáltam, hogy tudassam, miszerint "ANYA" az. Szerencsére nem kellett megszólalnom, anélkül is tökéletesen megértett engem. Feláll és oda sietett hozzám hátulról átkarolt és a fejét a vállaimon pihentette, még a vonal másik oldalán ő is tisztán hallhatta anya kétségbe eset szólongatását.
-Jungkook! HALLASZ? Halooo!
-Igen, Igen anya itt vagyok hallak.-kaptam észhez és válaszoltam.
-Hol az a itt?-elégedetlenkedik.
-Hát mondtam, hogy az egyik barátomnál alszok mert, ilyen viharba nem akarok haza indulni.
-De már ideje lenne haza jönnöd, nem soká dél... na meg ki az a "barát", kerestelek már Jimin-néknél és Hoseokot is hívtam. Jungkook ne hazudj nekem!
-Nyugi anya! Nem mondtam, hogy náluk vagyok. Egy másik barátommal vagyok.-néztem óvatosan a vállamon fekvő arcára, majd tekintetünk találkozásakor elmosolyodtunk-Megyek már, ne aggódj nem sokká haza érek.
-Ebédre jó lenne, ha jönnél a bátyád is haza jött már.
-Jó-jó...-halkultam el.
-Szerencséd, hogy időbe felvetted, jó ezúttal sem elsőre, de még nem szóltam apádnak, így nem kell még féltened azt a vackot!
-NA jó, akkor én le is teszem ezt a vackot! Pá!-nyomtam ki még mielőtt bármit is válaszolhatott volna. Levágtam óvatosan a készüléket a táskámra és szembe fordultam az engem szorító alakkal. Ajkaimat egyből bőrére illesztettem, és hátráló léptekkel az ágy fele húztam őt. Amikor meg éreztem jobb sarkammal az ágy szélét magammal rántva az ágyra vetettem magunkat, ajakimmal nem engedtem az övét. Szinte rám esett, ezért kezeit próbálta az ölelésből támasztó tartásba erőszakolni testét, én ezzel feljebb kúszva az ágyán várva, hogy ő is tartson velem nézetem fel rá. Bizonytalan arccal mászott felém, majd még is csak lehelt ajkaimra egy egy csókot, majd így szolt.
-Öltözzünk fel jó?
-Mi most miért?-értetlenkedtem.
-Anyud már vár!
-Bele fér egy gyors kis menet!-huncutan mosolygós ajkaimmal vártam a beleegyező csókot, de sajnos a párbeszéd folytatódott.
-Egyszer már megbeszéltük, hogy ha egyszer rendesen elkezdjük, onnan nem lehet megállítani, így hogy fél 12 és délre azaz ebédre kell haza érj... nem. Nem fér bele baby!
-DE V!-nyávogtam.
-Nincs de! És neked legyek Tae...-vigyorgott és lemászott felőlem.
-Tae?
-Igen, a barátaim hívnak V-nek, de nekem te annál több vagy.
-De a Tae, olyan merev... legyen inkább Taetae!-villantottam meg nyuszi fogaim, széles mosolyommal.
-Legyen angyalom, de most már kelj ki te is az ágyból!-lépet oda szekrényéhez és vett elő magának, egy sötét kék kockás inget, majd egy viszonylag szűk nadrágot. Beadtam a derekam, én is előkerestem azokat a ruhákat amik tegnap szanaszét áztak rajtam, de szerencsére volta annyi idejük, hogy megszáradjanak, így tökéletesek voltak mára is. Mindennel elkészülve, a konyhába kötöttünk ki ahol V ... azaz Taetae kajával próbált tömni.
-Most fogok haza menni, nem kell most semmi kaja, nem vagyok annyira éhes, értsd meg!-nevettem, majd kivettem a kezéből azt a falatka pék sütit mit a torkomon próbált lenyomni.-Inkább gyere te is ebédelj velünk!-vetettem fel neki sziporkázó jó ötletem.
-Nem akarok zavarni!
-Ne butáskodj kit zavarnál? Én biztos szívesen látlak, a bátyámat nem hiszem, hogy érdekli, a szüleim meg szerintem szeretnék megismerni azt akinél aludtam.
-Jó legyen! De mit mondunk nekik, kid vagyok?
-Öhmm... V én még nem vallottam be saját magamnak sem, hogy mit érzek, nem hogy nekik...-halkultam el.-Lehetnék csak barátok.
-Mond, hogy ez csak másoknak mondjuk!-csuklott meg aggódóan hangja.
-Igen! Huuh Igen! Már mondtam....vagyis talán még nem...de.. én veled akarok maradni!-fogtam meg kezét.
-Elég félre érthetően mondtad!
-Tudom, tudom, és sajnálom.
-Nem gond, csak gyere ide...-húzott ölelésbe-...Haver-szakadt ki belőlem a nevetés, ezzel öt is magammal rántva.-DE ugye a többi haveroddal nem szoktál olyasmit tenni mint velem tettél éjszaka?-folytatta nevetését elfolytva.
-És folytassa...-mondtam magamnak nevetve-De mindegyikkel megbasszatom magam, de nyugi te voltál eddig a legügyesebb!-lökött el magától és nevető roham szerűen megállhatatlan sokat nevettünk.
-Ezt mondod mindnek ugye?-színlelte a megsértett barátot.
-Igen!-a sírás szélén állva vergődtem a konyha pulton, már annyira fáj a hasam, hogy fognom kellett.
-Héé-vágott bele vállamba, öt sem kímélte a nevető görcs.
~
V POV
Ott állva a nagy és szép családi ház előtt kicsit megtorpantam és Jungkook keze után kaptam.
Értetlen tekintettel találkoztam, ami hamar váltott kedves mosolygós arccá.
Megértette, hogy elkezdtem tartani az ötlettől, hogy már a családjával találkozzak.
-Ne aggódj nem harapnak-pimaszkodva bólintott a bejárati ajtó felé, jelezve nekem, hogy gyerünk menjünk be. Egy lépés tetűnk előre aztán ismét megálltam.
-Mi van, ha nem látnak szívesen?
-Emiatt nem kell aggódj, anyám örülni fog neked, mindig mondja, hogy nem barátkozok.-bele egyezően bólogattam, hogy rendben, megindultunk, s még két lépést téve ismételten megálltam.
-És apukád?-néztem kétségbe esetten.
-Vele nem kell törődnöd, ő nem foglalkozik ilyennel, sőt ő csak a büntetést szereti nekem osztogatni, azon kívül le se szar.-halkultam el és már csak 4 lépés választott el attól, hogy benyitásunk. Ennek a felénél újból meg kellett, hogy álljak.
-V ne állj meg, nem kell félned!!-morgolódott az előttem lévő, apró mosoly a szája sarkában még is ott pihent, így tudtam, hogy nem mérges rám.
-Jó, de nem kellett volna szólni, hogy én is jövök?
-Hmm, de! Pont most fogunk!-és ezzel be is rántott magával az előszobába, majd hangosan felkiáltott.-ANYA! Megjöttünk! Én és a barátom.
Egy apró termetű, sötét hajú néhol az ősz hajszálaktól megcsillanó kontyos frizurás hölgy jelen meg előttem, kezében ez használattól ételmaradékos gőzölgő fa kanállal. Arcát elnézve a meglepetés kellemes formájában elmosolyodott asszony Jungkookéhoz hasonló nyuszi mosolyt villantott felénk.
-Épp időben, most kóstoltam meg a csirke pörköltet, szerintem jó lesz, de Jungkook drágám menj kóstold meg te is, hogy kell-e bele még valami.-jött közelebb a hölgy és nyomta a fa kanalat Kookie kezébe, majd belökdöste a konyha felé, sóhajjal bele egyezve el is tűnt a látó határomból. A kedves asszony ezt követően felém indult meg és állt is meg velem szembe. Én azonnali zavaromban meghajolva előtte, mutatkoztam be.
-Jó napot kívánok, elnézést a váratlan érkezésem miatt, Kim Taehyung vagyok, a fiúknak nem olyan régi barátja, kérem bocsásson meg udvariatlanságomnak!- hadartam el Jungkook anyukájának kis regényem.
-Ugyan már ne butáskodj, szívesen várunk, sőt örülök, hogy ilyen derék fiatal emberrel találtam magam szemben, mint a fiam új barátja, vedd csak nyugodtan itt le a cipőd és fáradj beljebb.-bele egyezően bolintottam, majd a kinti esős időben átázott cipőmhöz nyúltam, és már szépen párhuzamosan elhelyeztem a bejárat mellett őket, a kedves hölgy két pihe puha papucsot készített elő nekem, amibe hamar bele is bujtattam fagyos lábaim, majd követve a Kookie anyukáját be is tértem az étkezőbe, ahol egy fényes Jungkookéhoz hasonló szemekkel találkoztam.
-Örülök a találkozásnak, biztos te vagy Jungkook Bátya-hajoltam meg- Én Kim Taehyung vagyok, Jungkooknak a...-nem bírtam végig mondani, bemutatkozásom ugyan is Jungkook bátya félbe szakította mondani valóm.
-Igen én vagyok, és tudom ki vagy.-vidáman s kicsit büszkén válaszolt, állt fel és meg hajolt ő is.-Hívj csak Hyungnak.-vigyorgott majd vissza ült.
-Rendben.
-Jaj foglalj csak helyett mellette.-szólalt meg végül Kookie anya is. Némán végeztem el kérését, a legközelebbi üres helyet magamévá tettem azzal, hogy helyet foglaltam benne, ez a hely Hyunggal szembe volt.-Jól van fiatalok, nem sokára tálalok, addig bírjátok még ki jó?-és ezzel el is tűnt, a konyhába menet.
-Megkérdezhetem mennyivel vagy idősebb Kookienál?-kezdtem én az ismerkedést, az ugyan látszik, hogy idősebb, de azt még sem mondhatnám, hogy annyira sokkal.
-Persze, hogy meg.-mosolygása nem változatlanul helyet foglalt az arcán-pontosan, 4 és fél évvel plusz mínusz pár nap.
-Akkor valóban idősebb vagy nálam is.
-Csak ugyan? Te hány éves vagy?
-Nem olyan rég lettem 20.
-És hogy ismerted meg Jungkookot?-A hangjából valahogy eltűnt az a lágyság ami eddig, simogatta a füleim, és az arcán sem volt már az a jellegzetes Jeon mosoly.
-Hát...
JUNGKOOK POV
Ahogy anya megkért én a konyhába siettem a fortyogó ételhez, belekóstoltam, s aminek hiányát éreztem azt pótoltam is. Nem sokkal később anya is vissza tért a konyhába.
-Szóval, milyen?
-Nekem kicsit sótlan volt, ezért pótoltam egy kevéskével.
-Igazán? Nekem nem hiányzott belőle a só, hmm tudod fiam ki eszik nagyon sósan?
-Ki?-vágtam kíváncsi arcot.
-Aki szerelmes-vigyorogva vette vissza a kanalat anya, majd az étel felé emelkedett és bele is kostól, én valamiért nagy zavarba estem és vártam a folytatást.-Áhh és igen, így olyan mint a hering. Fiam ki az a szerencsés akinek a szerelmed adtad végre?-kacérkodott tovább anyám, és pedig vörös árnyalatban pompázva védekeztem.
-Anya hagyjál már hülyeségeiddel, és a babonáiddal, nem vagyok szerelmes.
-Ugyan már fiam, csak viccelődtem, ne kapd fel a vizet, menj foglalj te is helyet kint Taehyung barátod már biztos vár.
-Oké.
Igazat adva neki siettem az étkezőbe, ahol bátyám szúrós tekintetével és szerelmem kínos mosolyával találkoztam. Pislogtam párat mert nem értettem mi a feszültség tárgya, de bátyám meglátva engem felpattant helyéről és oda rohant hozzám és egy hosszú testvéri ölelésbe volt,
-Jaj Kookie, úgy hiányoztál!
-Hyung... pár napja voltál itthon.
-Ugye milyen szörnyű.-szoronghatott még mindig.
-Dráma királynő...
-Hogy mi?-csattant fel hisztérikusan.
-Semmi-semmi -mentegetőztem viccelődve.
-Na azért-végre elengedett és vissza vezetett az asztalhoz ahol már édesnek mondható, mosollyal vár Taetae, talán csak beképzeltem a feszültséget.
-Látom már találkoztatok, gondolom akkor nem kell bemutatnom senkit.
-Bizony nem kell-válaszolt azonnal bátyám, majd helyet is foglaltam V mellet.
Pár perc múlva anya tért be a helyiségbe. Elmondta, hogy apa most nem tud velünk enni a munkája véget, ami miatt én nem, hogy szomorkodtam volna hanem inkább megkönnyebbültem. Nem sokkal később neki láttunk az anya főztjének elfogyasztásába, amit ketten is megjegyeztek, hogy kisé sós, szégyeltem magam, de ettől függetlenül én nem éreztem annak. Az ebéd kellemes társalgással telt, V-t is jó színben tüntettem fel, anyát teljesen levettem a lábáról. Az ebéd után sikeresen eltudtunk tűnni kettesbe a szobámban.
-Na ugye megmondtam, hogy nem lesz gond-huppantam le az ágyra.
-Igen igazad volt.- V mosolygott le rám kedvesen és az ujjaival cirógatta az arcomon a bőrt, és kellemességtől a tenyerébe bujtattam orcám. Taetae helyett foglalt mellettem és lassan közelített felém puha ajkaival.
-Tae..-leheltem ajkaira nevét. Kezeit elsőnek combomra, majd a derekamra vezette, nyelvemmel óvatosan érintettem az ajkait, amivel teljesen beindította őt, mivel hirtelen kapott csókom után, nagy lendületében egyenesen a párnáim közé vetődtünk. Olyan meghitt volt a pillanat, amit sikeresen egy lendülettel teli ajtó nyitás zavart meg. A bátyám volt az.
-Te meg mit csinálsz?- sziszegte fogai közt, mi sietve ugrunk szét egymástól, majd hozzám rohanó bátyám kezeimtől fogva rántott fel magához, és féltő bátyó létre karjai közé fogott.
-Én..csak...-V nem tudott mit mondani és én sem, mind ketten levoltunk fagyva.
-Ő még gyerek, még is mit gondolsz mit csinálsz?-kérdezte megvetően. Viszont engem illető megjegyzésre, már oda kaptam fejem, eltoltam magamtól bátyám és fennhangon szóltam rá.
-Nem vagyok gyerek!
-Cshh Kookie, te ebből maradj ki.
-Ezt meg hogy érted? Hogy maradhatnék ki ebből?-ismét magához húzott és újból V hez szánta szavait.
-Az hogy idősebb vagy, nem az jelenti, hogy rá mászhatsz egy védtelen kiskorú FIÚRA.-hangsúlyozta ki a végét.
-Én... nem akartam őt...-nem hagyhatom, hogy őt támadja. Közbe kell szólnom!
-Hyung! Ne beszélj már össze-vissza! Nem történt semmi, nem Taehyung tehet erről!-emeltem meg picit hangom.
-Ezt hogy értsem?
-Hyung, én... szeretem őt-halkultam el egészen. Bátyám szemei nagyra tágultak és szinte belé szorul a levegő. Eltávolodtam tőle és oda húzodtam Taetae mellé.
-Hyung... én nem szeretném, ha ezt bárki is tudná hármunkon kívül még, ugye bízhatok benned?
-Kookie... te meleg vagy?-kétségbe esett tekintette rajtam pihent és nehezen bár, de válaszoltam neki.
-Nem tudom biztosra, hogy az vagyok-e, de az viszont biztos, hogy Kim Taehyungot szeretem.-mondtam minden határozottságom összeszedve.-Szóval, bízhatók benned bátyám?-nagy levegő kíséretében bolintott egyet és sűrű pislogással próbált feleszmélni.
-Igen... hisz a bátyád vagyok.-ennek hallatán én és V is megkönnyebbült mosollyal ölelkeztünk.
-Hyun.. bennem is bízhatsz, nem kihasználni akarom az öcséd, én ...-nézett le rám, egyenesen a szemembe nézve-Szeretem őt.
-Na jó! Elég nem mondok el senkinek semmit, és próbálom elfogadni...ezt, DE!-lépett hírtelen kettőn közé és a háta mögé tuszkolt engem.-De az én öcsémet ne szorongasd és érintsd előttem!-ezt hallva csak nevetni tudtam, bátyám féltő szavai hallatán, hátulról szoros ölelésbe vontam őt és csak dörgölőztem a fejemet hátába.
-Ne aggódj ennyire Hyung.
-Hogy ne aggódnék Kookie?-fordult felém és borzolt bele így is kócos hajamba.
-Menj már ki!-mondtam neki nevetve.
-ÁH nem szívesen, de jó kimegyek.-Hátrált lassan ki, két ujjával folyamatosan jelezve nekünk, hogy "De látlak ám titeket"
~Timi~
