BLOL~10.rész~Semmiből érkezett

~Azt hitted el tudsz menekülni?? Be valóm szép rúgás!-Tapsolt miközben közelebb jött.-De nem szép dolog bántani a másikat! Ugye? Nem hagyhatom büntetés nélkül!- Emelte magasra tenyerét ütésre kész. Mire én segítségért kiáltottam. Annyira feldühödőt, hogy ökölbe szorított ütés mér arcomra, számat érintve. Mi azonnal vérezni kezdet. Csendben haladtak el átlag emberek az utcán. elég közel voltak ahhoz hogy lássák a történteteket, de egyik sem tett semmit. Vagyis de! Úgy tettek, mintha észre se vennék.

-Ez Korea! Üdvözöllek! Itt én vagyok az úr! Senki se fog segíteni!

(Kira pov)

Mikor kezdtem belátni, beletőrődni a helyzetbe, abba hagytam az ellenkezést és a sikoltozást.
Meguntam a hiába való erő feszítést, az erősnek mutatást. Lehajtottam a fejem és hang nélkül hullattam könnyeimet. A keserű vér ízét kóstolgattam. Az eddig ökölbe szorított kezem is ellazítottam.
Ha Korea tényleg ilyen, nem tartozok se ide, se máshova. Megfogta áll vonalam és fel emelte a fejem.
-Oh na ne  már.... mi ez az üres tekintet?? Hmmm.. talán még is izgibb volt mikor ellenkeztél!-Nyalta le ajkaimról a vért.-Jaj, csak mondj valamit kérlek!-Játszotta a szomorút.
K:-Korea nem olyan mint ahogy te látod!-Jutottak eszembe a fiúk. Hogy ők is látták, hogy bajba vagyok. Látták, hogy segítsége szorulok. Tudták, hogy nem szabad nekik, de még is segítettek. És mindig kedvesek. Segítő készek.-Amit te látsz az nem Korea! Amit te látsz, az amit te akarsz látni!
-Na ez a beszéd!-Nevetett felhangosan.
A semmiből érkezett egy ököl, mi egyenes a féreg arcán landolt. Majd a másik kettő elengedett, hogy a földre került rohadék állapotát megnézzék. A hirtelen kéz a kezemnél fogyva húzott maga után. A zsákutcából kiérve azonnal bent teremtem az egyik lakótelep előterében. Olyan közel volt, a bejárta, hogy még tisztán lehetett hallani a mocsok ordítását.
-UTÁNUUKK!!! Ne hagyjátok meglógni őket!
Az ismeretlen fiú a lépcsőházon is felrángatott.
K:-Várj!
Ő:Mire? Még a végén rá jönnek, hogy itt bujkálunk. Gyere meg ne lássanak!-Engedelmesen követtem. Mikor egy lakás bejárati ajtajához értünk.-Gyere be! Ne félj.
Torpantam meg és csak ráztam a fejem. Nem akartam be menni.
-HMM... jó nem kel be menned. De várj meg itt.-Tért vissza egy elsőseggélyes dobozzal. A folyosón ellátta sebeim.
-Tessék, így már jobb?
K:-I-igen, köszönöm!-Hajoltam meg előtte.
Ö:-Biztos nem jössz be?-Nem tudtam mit válaszolhattam, volna.-Jó, jó értem! Viszont nem hagyhatom, hogy egyedül térj haza se! Elkísérlek! Szerintem már eltűntek azok a gaz emberek, nyugi.-Egyszerű bólogatással válaszoltam.
-Mond merre laksz?-Elmondtam neki a címet, mivel más választásom nem volt. Nem tudtam a haza fele utat.


Ö:-Haaahh... hosszú lesz az út, ha csak én beszélek!
K:-Sajnálom..
Ö:-Meg kérdezhetem a neved?
K:-Kira vagyok!
Ö:-Örvendek Kira! Én Jiyong vagyok!-Hajolt meg előttem. Természetes viszonoztam.
K:-Jiyong...köszönöm!
JY:-Bármikor!-Váltott komolyabb hangnemre.-Biztos nagyon féltél!-Bólogattam.
K:-Te... miért segítettél?
JY:-Mert bajba voltál. Nem hagyhattam figyelmen kívül, a szép hölgyek segéd kiáltását.
K:-Mások még is azt tették...-Magam elé néztem, vissza emlékezve a pillanatra.
JY:-Ne haragudj.
K:-Miért kérsz bocsánatot?-Kaptam fel tekintettem.
JY:-Sajnálom... hogy nem voltam gyorsabb. Mit tett veled??
K:-Semmit...-Ráztam a fejem miközben az ismeretlen valamiben más fiú megölelt.
Az ölelés nem volt hideg, nem volt fájdalmas, nem volt ilyesztő, teljesen megnyugtatott. Lassan mentünk, lassan lépkedtünk haza úton.
JY:-Ugye.. te nem ide valósi vagy?
K:-Igen, Magyarországból jöttem.
JY:-Azta! Az Európába van!
K:-Igen!
JY:-De jó neked!
K:-Nem, egy kicsit sem.
JY:-Hmmm...Tanítasz valamit magyarul??
K:-Persze, mit szeretnél?
JY:-Bármit!
K:-hmmm... A "Saranghae" egyenlő a "szeretlek"-kel.
JY:-Wow!
K:-Ennyire szereted Európát?
JY:-Igen! Te nem?
K:-Én inkább Ázsiáért vagyok oda!
JY:-Érthető... Mond miért voltál egyedül?
K:-Egy Koreai Szakács tanfolyamra akartam menni.
JY:-Komolyan?
K:-Igen! Meg akarom tanulni a helyi ételek megfelelő elkészítését, hogy a számomra fontos embereknek kedveskedjek vele.
JY:-Ez nagyon szép. De az ilyesmi nagyon drága!
K:-Nem lehet olyan vészes!
JY:-Higgy nekem az! Én már csak tudom.
K:-Hogy hogy?
JY:-Tudod, én vagyok Korea legnagyobb séfje!
K:-Komolyan?-Eset le az állam.
JY:-Nem!-Nevetett fel.
K:-Hééé.-Nevettem én is!
JY:-Sokkal szebb vagy mikor nevetsz!
K:-Öööm... köszönöm.
JY:-Egyébként a bátyám a séf, de én is otthon vagyok a konyhába. Segíthetek, ha szeretnéd. Ingyen és bér mentve.
K:-Nem tudom, nagyon szeretném megtanulni. És ha tényleg olyan sokba kerül ahogy mondod... rendben.
JY:-Na szuper! Cseréljünk számot és majd megbeszéljük az időpontokat. De addig nem mehetsz sehova egyedül!
K:-Rendben!-Megérkeztünk a Dormhoz, utoljára megköszöntem mindent, majd felmentem.
Nagyon kedves ez a fiú, túl kedves. De valamiért olyan más...
A fiuk még sehol sem voltak, gyors csináltam nekik vacsorát- Addig sem gondolva a ma történtekre.
Ugyan, ma még nem tudtam nekik semmi hazai ételt készíteni, mindent beleadóan készítettem számukra vacsorát.
Nem sokkal később meg is érkeztek. Én még a konyhába voltam, mielött mindenki meg érkezett volna, hogy üdvözöljem őket.
Nagyon örültem, hogy látom őket, mindent elfelejtve rohantam eléjük.
K:-Isten hozott titeket.-Suga hirtelen elejtette a táskáját.
SG:-Veled meg mi történt, még nem voltunk itthon?
K:-Mi-i?-Rohantak le, az aggódó fiúk.
JM:-Mi történt?-Hirtelen nem tudtam, egy kérdésre sem választ adni.
V:-Jól vagy?
RM:-Nagyon fáj?
J:-Had nézzem!
SG:-Miért nem válaszolsz Kira?!
JH:-Hagyjátok már! Nem látjátok, hogy ezzel csak rontotok a helyzetén?!
SG:-Igaza van Hope-nak, adjunk neki levegőt.-Teljes összhangba léptek hátrébb.
JK:-Kira... El mondod mi történt? Mik ezek a sebek rajtad?
K:-Én...Én csak.. Elestem.-Nem mondhatom el nekik hol voltam.
SG:-Ne Viccelj! Így nem lehet el esni!
K:-Suga...
V:-Kira... nekem kérlek, ne hazudj. Nekem mindent elmondhatsz!-Ért gyengéden vállamhoz és nézett kedvesem szemeimbe.
K:-Igazából...
JM:-Kérlek! Ne húzd az időt, mert teljesen megőrit.
RM:-Csak aggódunk érted, ne félj elmondani.
K:-Nem félek.. csak olyan nehéz.-Kezdet könnyekben úszni szemem.
J:-Miért?
SG:-Komolyan, miről maradtunk le?
JH:-Mond csak!
K:-Én...huuu... kimentem egyedül az utcára, és összefutottam három csávóval, és lefogtak, én ellenkeztem, védekeztem, de erősebbek voltak, és meg ütött és fogdosott és .... úgy fájt!-Hadartam el mindent, miközben az arcom nagy könnyek közt ázott. A fiúk lélegzete el állt és a szájukat tenyerük mögé rejtették.
JM:-Te jó ég!-Dobott el mindent kezéből és erősen megölelt. Mire majdnem mindenki követte.
SG:-Kik voltak azok?? Hogy néztek ki?-Dühös hangnembe kérdezett vissza.
K:-Nem tudom...
V:-Ahh! meg ölöm őket!-Indult volna a kijárat felé.
JK:-Még is, hogy akarod őket megtalálni, ha még azt se tudod hogy néznek ki??
V:-Nem tudom.. De megtalálom őket!
K:-Ne menj el, kérlek Tae!
SG:-Híd el Tae... nem hagynám, hogy ezt tedd?
V:-Mi?-Fintorogva nézett Sugára.
SG:-Nem hagynám, hogy ekkora butaságot tégy! NÉLKÜLEM!  Meg kel fizetniük, azoknak a rohadékoknak.
JK:-Azt ne higgyétek, hogy csak ti ketten éreztek így!
J:-Kook te ehhez, még gyerek vagy.
JK:-NEM vagyok gyerek!!-Emelte fel hangját.
J:-Jó tudom, hogy már idősebb vagy mint mikor megismertünk, de attól még fiatalabb maradsz!
JK:-Attól még, hogy idősebb vagy, nem vagy semmivel se jobb nálam Hyung!
K:-Ne veszekedjetek!
JK:-jó..
J:-Igazad van Kook, sajnálom, nem úgy értettem, csak zaklatott vagyok.
JK:-Tudom! Mit mindenki!-Jimin volt az egyetlen, aki még mindig ölelt.
K:-Jimin.. most már elengedhetsz, jobban vagyok!
JM:-Soha többet nem engedlek el!
JH:-Ne vidd túlzásba... haver!-Szorította meg vállát, majd Jimin is abba hagyta a hosszú ölelést, végig gyilkos tekintettet vetett Hope-ra.
RM:-Várj! Mi történt ....a végén?
JK:-Tényleg! Hogy, hogy itt vagy?
K:-Hát miután megütött, jött egy srác aki behúzott neki, és a másik kettő aki lefogott, vele foglalkoztak, míg mi menekültünk. Ellátta sebeim, majd haza kísért.
J:-Huh.. még szerencse!
SG:-Meddig mentek el? Mit csináltak veled pontosan?-Suga néha elég nyers tud lenni.
RM:-Suga!?
SG:-Mi van?? Titeket is érdekel nem?
K:-Csak.. a mellem fogta meg... és az számmal....
V:-Ne folytasd!!!-Soha nem láttam, még V-nek az ilyen énjét.
RM:-Mindenki nyugodjon meg!
JM:-Kira, nem fáj nagyon?
K:-Nem vészes!-Jött oda Suga és nézte meg, a szét repedt ajkaim közelebbről.
SG:-Soha többet nem hagyhatod el a Dorm-ot egyedül!!
K:-De....
RM:-Nem Kira! Igaza van!
JM:-Nem történhet meg, még egyszer ez!
V:-Kérlek, Kira ne hagyd el a lakás nélkülünk.
K:-Rendben.
J:-Hagyjuk szegényt, piheni.
K:-Előszőr együnk együtt, kérlek!
JK:-Gyertek! Együnk! Hísz nekünk csinálta!
JH:-Úgy van!
Ültünk le mind vacsorázni. Nem emlegették a történteket. Hagyták, hogy elsőkét mehessek aludni, kipiheni a mai napot.

~Timi~

BLOL~9.rész~Szöul hatalmas

~JM:-Amíg Kira nem közeledig egyikünkhöz, addig az illető se közelíthet felé!
JH:-Rendben!
V:-Benne vagyok!
JM:-Akkor megegyeztünk?
JH:-Akkor barátok ?
JM:-Akkor barátok!-csaptam bele J-hope tenyerébe, amit felém nyújtott.
V:-OHH tesós ölelés!-Vigyorogva összenyomott minket V és mind hárman felnevetünk. Egy időre jó lesz ez így.

Kira pov

Nem tudom, hogy miért volt tegnap, olyan zaklatott Jimin. Minden esetre, most  úgy látszik, hogy már minden rendben. J-hope-val is megint tök jól megvannak. Ennek nagyon örülök, de rossz tulajdonságom, mi az örök kíváncsiság, megint úrrá van rajtam. Sajnos engem a kíváncsiság éltet. Ha nem tudok valamit, képes vagyok addig feszíteni a húrt még el nem szakad. Ezt az én örökös problémám, aminek nem tudok parancsolni. S ez eset sem kivétel ez alól. Megvártam még a reggelit elfogyasszák, majd mikor mindenki a saját dolgára eredt, oda mentem Jiminhez, hogy érdeklődjek.
Háttal állt nekem. A cuccait pakolta el egy táskába.
K:-Jimin.-szólítottam meg a lehető leghalkabban. Azonnal megfordult.
JM:-Igen?- Teljesen más volt mint tegnap. Most sokkal vidámabb, élettel telibb.
K:-Én.. csak...-Kezdtem zavarba esni, egy pillanatra sem vette le tekintettét, a szememről.
JM:-Mond csak! Ne aggódj!-Biztatására észhez kaptam. Mély levegőt vettem, majd folytattam.
K:-Érdekel, hogy mi történt tegnap, amiért olyan rossz volt a kedved!
JM:-OH... miért? Talán aggódsz értem?- Szemtelenül vigyorgót rám.
K:-IGEN!-Emeltem kicsit hangosabbra a hangom. Mitől hirtelen leesett az álla.
JM:-Komolyan?-Nem értem miért lepődött meg ennyire.
K:-Persze! aggódók érted.. és mindenkiért aki itt van. Mindannyiukért aggódók!-Érdekes módon, mint ha ez nem tetszene neki, erőteljesen alsó ajkaira harapott és szemöldökét összeráncolta.
JM:-Hát.. persze!
K:-Mi a baj?
JM:-Semmi!-Újra mosolyogva tekintett le rám.
K:-Akkor, elmondod tegnap mi történt?
JM:-Semmi! Csak bal lábbal keltem.
K:-Hmmm... a többiek.. azt mondták, hogy konkrétan J-hope-val volt gondod!
JM:-Milyen kis kíváncsi ma valaki.-Lépet egyet felém, mire én egy lépést hátráltam.
K:-Sajnálom... ilyen a természetem.-Lépet még egyet felém, miért én ismét egyet hátra.
JM:-Miért menekülsz?
K:-Nem menekülök!-Ez nem volt igaz. Féltem a Jimin közelségétől.
JM:-Valóban?-Hátrálásom megakadályozta a hideg fal, amihez érkeztem, majd háttal neki dőltem.
K:-I-igen...-Tette egyik kezét fejem mellé, majd előre dőlt egy kicsit.
JM:-Rendben.-Csábító mosollyal tekintett le rám, miközben én a fal és közte ragadtam.
K:-Jim...-Vágott egyből szavamba.
JM:-Kira! Tudod milyen az én természetem?-Hihetetlen zavarba estem, és csak a fejem ráztam válasz helyet.
JM:-Megszerzem azt amire vágyok! Akár kemény munka árán is, de megszerzem.-Idegességemben hatalmasat nyeltem.
K:-Ez... jó... Így jutottál el idáig ...és... érted el álmaid!
JM:-Köszönöm, hogy így gondolod.-Távolodott el végre és levegőhöz jutottam.
K:-Nincs mit.-Lépett egyet hátra, majd háttal fordult nekem.
JM:-Egykébbként, ha nagyon kíváncsi vagy hamar megöregszel.
K:-Lehet... de akkor el mondod mi volt.-Nem hagyott nyugodni a tudatlanság.
JM.-Valamit félre értettem, de este megbeszéltük, már minden oké. Legyen ennyi elég!
K:-Rendben. Akkor nem is zavarlak tovább szia.
JM:-Szia!-Hagytam magára a pakolászó Jimint. Ez furcsa volt.... és ijesztő!

20 perccel később

RM:-Nem olyan soká jövünk!
K:-Rendben! Sziasztok!-Köszöntek el egyesével tőlem.
Ismét egyedül vagyok. Mit kellene csinálnom? A fiúk túl keveset vannak itt, hogy nagy rumlit csináljanak, nem tudok semmi tartalmasat csinálni. A dolgom a házban, szem pillantás alatt teljesítem. A hátra levő időt hasztalanul töltöm. Kegyetlenül zavar ez a tehetetlenség.
Legalább meglephetném őket valamivel. De mivel? Nem teszek semmit csak főzök és takarítok...
-Meg van!
 Biztos hiányolják már a hazai ételt. Elmegyek egy Koreai Szakács Gyors Talpaló szakra!
Szöulban rengeteg ilyen lehetőséggel találkoztam az interneten, próbáltam minél közelebbit keresni.
-Áhh ez jó is lesz!
Lementettem telefonomra a tanfolyamhoz való útról készült képet.
A jelentkezést még ma elakartam intézni. Összeszedtem magam és elindultam.
Biztosra mentem, hogy mindent jó be zártam, majd elindultam.
Fél úton lemerült a telefonom, aggódni kezdtem. Oda mentem egy kedves idős hölgyhöz, meghajoltam előtte, majd megszólítottam.
K:-Jó napot asszonyom! Tudna segíteni nekem?
Ő:-Miben segíthetek?
K:-Egy Szakács Gyors Talpaló Iskolát keresek. Megtudná mondani merre találom.
Ö:-Azt hiszem.. itt végig egyenesen kel menned, majd balra fordulnod!
K:-Köszönöm!-Hajoltam meg elköszönés kép.
Ahogy a hölgy utasította végig egyenesen, majd balra fordultam, de ott nem volt semmi féle iskola.
Nem tudtam, hogy én hibáztam volna vagy talán a néni tudta rosszul, így ismét segítséget kértem.
Oda mentem egy közép sulis lányhoz, hogy öt is megkérdeztem. A válasza irányába indultam, de megérkezett ponton se az volt, amit én kerestem, legközelebb egy pasastól kértem útmutatást. El is indultam az ellenkező irányba, egyszer csak egy szűk sikátorhoz értem. Ott három furcsa  kapucnis alakot pillantottam meg.
Megtorpantam az utca közepén, mikor a távolból közeledő alakok megszólítottak:
-Szia picur!-Válasz nélkül, gyors hátat fordítva siettem ki az utcából.-Hova rohansz? Nyomás utána!
Parancsol a két másikra, futásnak eredtem, hátra se mertem nézni. A fő útra érve a tömegbe eltűnve, két lakótelep közötti zsákutca végéig szaladtam, majd elbújtam hatalmas dobozok mögött.A lábaimból minden erő elszállt. Azt  hittem leráztam őket, mind addig még meg nem hallattam a főnök hangját.
-Ne bujkálj, láttuk, hogy ide szaladtál.-Rugót bele egy kukába, mitől majd kiugrott a szívem helyéről. Ott gubbasztottam a hatalmas, koszos, karton doboz mögött, a kezem a számra tapasztva.
Lassú lépésinek hangja egyre közelebb éreztem. Könnyben áztak szemeim a félelemtől.
-Meg vagy!-Fogta meg nem rég fájó csuklom és felrántott.
-Eresz el!-Szólaltam meg saját nyelvemen ijedtségemben, zavaromban. Azt se tudtam, hogy ki vagyok, azt se tudtam milyen évet írunk, annyira megrémültem.

-Hooo halljátok ezt fiúk? Külföldit fogtunk!-A kis csatlósai ujjongva tapsoltak a háttérben.-Nem szabadna egy ilyen fiatal lánynak, egy ekkora idegen országban mászkálnia! Még a végén rossz fiúkba futsz. Nincs igazam fiúk? Szöul hatalmas!-Bólogattak akár csak a hülyék.-Akik az ilyen szép lányok gyengeségét használják ki!-Fogta meg másik csuklom is összefogta és a érdes falhoz nyomta, mi felsértette vékony bőröm. Szabadulni próbáltam szorításából, de nem ment. Mit gúnyos nevetéssel ajándékozott.

K:-Eresz el te féreg!

-OH szóval tudsz koreaiul is!

K:-Igen! Eresz el!

-Miért tenném?

K:-Mert azt mondtam!

-JAJ, de cuki!-Nevettek fel mind hárman.
-Lássátok keménynek próbál látszani, de mindjárt elbőgi magát!- Egy kezével fejem felet összefogott apró kezeimet szorította, majd a másikkal kabátomon lévő cipzárt kezdte lehúzni. 

K:-Hagyd abba! Állj!-Kezdem vergődni, hátha kicsúszik egyik kezem és eltudok menekülni, de nem ment. Túl erősen szorította, még hideg kezét pulóverom alá csúsztatta be. Mire felsikítottam.

-Kuss legyen! Ne ellenkezz!-Melleimhez érve, még hangosabb lettem és hirtelen lábaimba is vissza tért az erő, ágyékára célozva, teljes erőből oda rúgtam.

Engedett a szorításból, földre rogyott mogyoróit szorongatva. Azonnal kaptam a lehetőségen, a két lefagyott tökkel ütött közt át vágtam és szaladtam ki a hosszú zsákutcából.

-Kapjátok már el! Mire vártok vad barmok??-Már nem kelet sok, hogy kijussak, mikor egy erős kéz vissza rántott és oda vágott a falhoz. Most a két marha fogta le a kezem és lábam.

-Azt hitted el tudsz menekülni?? Be valóm szép rúgás!-Tapsolt miközben közelebb jött.-De nem szép dolog bántani a másikat! Ugye? Nem hagyhatom büntetés nélkül!- Emelte magasra tenyerét ütésre kész. Mire én segítségért kiáltottam. Annyira feldühödőt, hogy ökölbe szorított ütés mér arcomra, számat érintve. Mi azonnal vérezni kezdet. Csendben haladtak el átlag emberek az utcán. elég közel voltak ahhoz hogy lássák a történteteket, de egyik sem tett semmit. Vagyis de! Úgy tettek, mintha észre se vennék.

-Ez Korea! Üdvözöllek! Itt én vagyok az úr! Senki se fog segíteni!

~Timi~  

BLOL~8.rész~A féltékenység nagy úr

~V:-Nekem ez nem megy!-Akár hogy próbáltam, sehogy se nézett ki.
K:-De! Menni fog, ne add fel.
V:-Ha ennyire nevetsz, még nehezebb!
K:-Ne nevessek?
V:-De, csak ne ennyire!
K:-De csíkis! És a te ügyetlenséged is nagyon vicces! Képtelenség nem nevetni!!
V:-Én minden tőlem telhetőt meg teszek.
K:-TUDOOM hahahaha.
Az a fránya körömlakk mindenhova ment, csak oda nem ahova kellet volna.
V:-AAAHHH!!

Jimin pov

Nem tudom mi ütött belém. Egész nap egy dolgon kattogtam és tettem fel hülyébbnél hülyébb kérdéseket magamban:
Miért pont J-hope?...Miért pont Kira?...Nem vagyok elég jó? ...elég...férfias?....elég vonzó... Miért csinálom ezt? Miért érdekel ez engem ennyire? Tetszik Kira? Én tetszek Kirának?
J-hope miben jobb mint én?.... Mi az amiben jobb? Mit tegyek, hogy jobb legyek? Mi az amivel le veszem a lábáról? Mit kéne tennem? DE miért akarom ezt tenni? Miért tetszik nekem ennyire?
Miért vagyok ilyen önző?! Mit tett Hope este Kirával...??? Hogy tehette......áruló...
Magamnak tett kérdéseim gyűlőletett, dühöt kezdet táplálni lelkemben...ami J-hope felé irányult.
Nap elején elég bunkó voltam vele. Szemétnél szemétebb megjegyzéseket vágtam hozzá. Kegyetlenségem addig fajult, hogy már Rapmon is szóvá tette.
RM:-Jimin!
JM:-Igen Nam?
RM:-Ide jönnél egy szóra?
JM:-Persze.-Ráérősen sétáltam, a félre húzódott Leanderhez. -Baj van?
RM:-Igen! Miért vagy ma ilyen segg J-hope-val?
JM:-Ezt miért mondod?
RM:-A vakok is látják, hogy valami bajod van... nem is figyelsz rendesen, mit aki máshol jár. Miért szemelted ki J-hope-ot?
JM:-Mert vele van a baj.
RM:-De miért?
JM:-Mert egy... áruló... és mert nem tetszik amit tett.... de semmi közöd ehhez Namjoon.-Kezdet a felgyülemlő stressz ki törni belőlem. Ami abból látszót, hogy Rapmont az igazi nevén szólítottam. Nem akartam rajta le vezetni...de kihozta belőlem.
RM:-Hogy ne lenne közöm. Én vagyok a Leander és nem tűrőm az ilyen fajta viselkedést a bandámban Park Jimin!
JM:-Attól még, hogy te vagy a Leander nem a tiéd a banda.
RM:-Igazad van! Nem az enyém a banda. A banda egy közösség, amiben együtt működés és összetartás van.
JM:-Jól van értettem főnök!-Szem forgatással és nagy sóhajtozással ott hagytam Rapmont. Mikor a hangpróbának vége lett, mentünk a táncra. J-hopehoz inkább hozzá se szóltam, rá se néztem, egyenesen levegőnek néztem. Hiába kért segítséget a próbákon, mint akit meg se hallottak folytattam a dolgom.
RM:-Mára végre mindennel végeztünk!
Haza fele úton, karba tett kezekkel bámultam ki az  kocsi ablakból. A fákról egyenként fújta le leveleit a hűvös szél. Vöröslő árnyalhatott festve a szürke utcáknak.
A távolba vidám gyerekeket pillantottam meg. Levél dombokat elpusztítva játszadoztak. Vidámságuk szép gyerek kori emlékeket idéztek bennem, ami apró mosolyt csalt arcomra.
JK:-Végre mosolyogsz Hyung!
JH:-HMM??-Tértem vissza a valóságba Jungkook hangjára.
JK:-Egész nap olyan letört voltál. Történt valami?
JH:-Semmi fontos...-Felvonta egyik szemöldökét hitetlenkedése jeleként.
JK:-AAHHAAA.... nem kel elmondanod ha nem akarod!
JM:-Köszi!
RM:-Végre megjöttünk!-Szált ki először Rapmon, akit én azonnal követtem. A lépcsőkön nehezen fel vonszoltuk magunkat. Más választásunk nem nagyon volt, mivel a lift egy ideje bedöglött.
Ahogy közeledtünk a lakáshoz, a folyosón hatalmas kacagásra lettem figyelmes.
Az édes nevetés a mi ajtónk mőgül érkezett. Az hangos nevetés gazdája Kira volt. Elsőként mentem be, meg előzve Rapmont és Jint. Amit megpillantottam sötét hajú, édesen kacarászó, varázslatos lányt a kanapén hatalmas mosolyt csalt arcomra. De mikor megláttam nevetése okát vissza is zökkentem komor hangulatba.
V miatt ilyen boldog... V az oka, hogy ennyire nevet... V is jobb nálam... Én mikor vidítottam ennyire fel?....SOHA!....Gyűlölöm magam....mindenki elakarja venni tőlem...V is ellenség!
Ismét hülye gondolatokkal öntötte el elmémet, a féltékenység.
JM:-Sziasztok!-Érzelem mentes hangnembe köszöntem rájuk. Mire azonnal felfigyeltek.
V:-Szia!-Lassan utolért az egész csapat, s álltak meg mögöttem.
K:-Szia! Mármint sziasztok!
J:-Mit csináltok?
SG:-Mi ez a hatalmas kacarászás??
K:-Ja bocsi... csak olyan viccesen festi a körmöm, nem bírom ki nevetés nélkül!
SG:-Ne kérj bocsánatot, nem azért mondtam.-Az egész társaság fülig érő mosollyal figyelt Kirára.
RM:-Szent ég!-Ment közelebb RM és döbbent le mit művelt V.
K:-Ennyire szörnyű?
V:-Én mondtam, hogy nem megy!
K:-Nem baj!-Kezdet ismét kuncogásba.
JK:-Nem kímélted V!-Nevetett fel Jungkook is, mikor közelebb ment.
K:-Istenem!-Kapta a a kezeit szája elé.-Nem készültem semmivel. Teljesen megfeledkeztem a vacsiról.
J:-Jaj, ne aggódj, semmi baj!
K:-De baj!-Ült fel aggódva.
SG:-Nem, tényleg nem gond! Majd ma rendelünk Pizzát és kész!
K:-Biztos?
SG:-Persze.
K:-Rendben.
JH:-Srácok, ha nem baj, én mennék először fürdeni.
JM:-DE baj! Én akarok!.-Fogtam magam és elsőként vonultam be a fürdőbe. Az ajtót behajtottam magam mögött, de még mindent tisztán hallottam a beszélgetésből.
JH:-Okéééé....
K:-Mi a baja?
JK:-Nem tudjuk.
RM:-Egész nap ilyen volt.
K:-Remélem nem én csináltam valami rosszat.
JH:-Nem te!
K:-Honnal tudod?-Szomorodott el hangja.
JH:-Rám haragszik valamiért...de fogalmam sincs mit tettem.
RM:-Alá támasztom, nekem is azt mondta J-hope-al van baja.... azt mondta "áruló"
K:-Értem... azt hiszem...De mivel árultad el?
JH:-Mondom, fogalmam sincs.
K:-OHH!
JH:-Reggel óta ilyen.-Meguntam a hallgatózást és neki álltam fürdeni. A forró zuhany valamennyire megnyugtatott. De annyira siettem be a fürdőbe, hogy nem hoztam magammal váltó ruhát. Így a mini törölközőbe kellet végig mennem a nappalin, mi ép, hogy takarta a takarni valót. Lépteim hallatára minden szem rám szegeződött, köztük Kiráé is. Hirtelen zavarba estem, pedig nem vagyok az a szégyenelős típus. Kira tekintettét a földre szegezte, amit végig pásztázta, majd nem teljes meztelen testem. A gyönyörű sötét gesztenye barna haja arca előtt lógott, de így is láttam elvöröslő eredetileg sápadt bőrét.
Ő is zavarba esett....talán van még esélyem nála! Vidultam fel a lehetőség gondolatára.... mindent meg fogok tenni, hogy jobban meg kedveljen!
SG:-Mit szatírkodsz?-Kuncogott halkan.
JM:-Bent felejtettem a váltó ruhám.
SG:-Akkor ne csak ott állj! Lány is van a helyiségben!-Erre a kijelentésre még vörösebb lett, ő is, meg én is. Szedtem a lábam, a szobába vonultam és nem is jöttem ki még meg nem érkezett a pizza.
JK:-Oh, de finom.
V:-Finomabb mint Kira főztje?
JK:-Soha!
K:-Ne butáskodj!
JK:-Csak a tutit mondom!
-Vacsi után nem sokkal mindenki, be vonult a szobájába.
Mivel J-hope V és én egy szobába vagyunk, kénytelen voltam elviselni a jelenlétét.
JH:-Unatkozom, nem játszunk valamit??-Kezdet jó pofizásba.
V:-Öööömm...
JM:-Kösz kihagyom!
JH:-NA, jó mit tettem ellened, amiért ennyire utálsz?
JM:-Ne játszd az ártatlant!
JH:-Nem játszom, csak nem értelek!
V:-Fiúk!
JM:-Fogd be V!
V:-Héé.. én mit ártottam neked? Ne beszélj így velem!
JH:-Én se tudom, mit ártottam neki... nektek.
JM:-Jaj, KÉRLEK!
JH:-Nem, most komolyan, mi franc bajod van velem?
JM:-Na, vajon mi?
V:-Láttuk reggel milyen kielégül mosollyal félmeztelen feküdtél Kira ágyán!
JH:-Ez a bajotok ??
JM:-Nem! Az amit az este tettél Kirával!
V:-Amit tehettél vele....
JH:-Nem tettem vele semmit!
JM:-Gondolom!
JH:-Komolyan!
V:-Egy lánnyal töltötted az estét és azt mondod nem csináltál semmit??
JM:-Nevetséges vagy Hope!
JH:-Hát pedig, tényleg nem történt semmi!
V:-Akkor még is mit kerestél ott nála, az este?
JH:-Csak meséltem neki, hogy fáj a nyakam, ő persze felajánlotta segítségét, mert ért a masszáshoz és mert kedves lány. Én elfogadtam ajánlatát, majd koncert után hulla fáradtam megmasszírozott, de ehhez le kellet vennem a felsőmet. Olyan fáradt voltam, hogy bealudtam az ágyán. Egész estét átaludtam. Mármint egyszer felkeltem....és talán eszembe jutott pár gondolat, de elhessegettem, majd vissza aludtam. Nem tettem semmit vele!-A meséje után, tátott szájjal bámultuk mind ketten V-vel. Óriási kő esett le a szívemről, mi a bűntudatomat kezdte nyomni, a vádaskodás miatt.
V:-Miért higgyünk neked?
JH:-Kérdezzétek meg Kirát is, ha nekem nem hisztek!
V:-Na jó, elhiszem.-Minden rossz indulat elszállt belőle.
JM:-Sajnálom Hope... én nem tudom miért reagáltam túl ennyire... és bocsi a félre értést.
JH:-Semmi baj.
V:-OH, Igen Bocsi!
JH:-Engem is meglep, mennyire felkaptátok ezen a vizet. Tán éreztek valamit Kira iránt?
JM:-Beválóm.... igen! Nem tudom kiverni a fejemből.
V:-Én se!
JH:-Őszintén... én se nagyon... tudjátok milyen boldogság töltött el, mikor mellettem pihent!
V:-Láttuk az arcodon!-Gúnyos megjegyzést tett J-hope-hoz.
JM:-Most mi legyen?
JH:-Nem tudom... nem lehet, nem kedvelni ezt az angyalt!
V:-Igaz!
JM:-Ki tudja.... lehet nem csak mi hárman érzünk így a bandából!
V:-ÁHHRR!!
JH:-Mihez kezdjünk?
JM:-Én... elhatároztam magam, hogy ahogy csak tudok, a kedvében járok. Nem bírnám elviselni... ha másé lenne!
V:-Én se!
JH:-Én se!
JM:-Ez Matt helyzet!
JH:-Vagy legyen valakié... vagy.. SENKIÉ!
JM:-Ez egy verseny??
V:-MII??
JM:-Aki leghamarabb megszerzi, azé a lány?
JH:-Nem is tudom...
V:-Nem veszhetünk össze egy lányon!
JH:-Igaza van V-nek!-Nem tudom ők mit fognak vagy mit akarnak tenni, de én meghódítom Kirát.
Mindent meg teszek Kiráért! Azért, hogy megkedveljen!
JM:-Meg mondom mi legyen!
V:-Hallgatlak!
JM:-Amíg Kira nem közeledig egyikünkhöz, addig az illető se közelíthet felé!
JH:-Rendben!
V:-Benne vagyok!
JM:-Akkor megegyeztünk?
JH:-Akkor barátok ?
JM:-Akkor barátok!-Csaptam bele J-hope tenyerébe, amit felém nyújtott.
V:-OHH tesós ölelés!-Vigyorogva összenyomott minket V és mind hárman felnevetünk. Egy időre jó lesz ez így.

~Timi~

BLOL~7.rész~A feladat

~V:-Mit csináljunk?
K:-Nekem még ki kel mosnom... és azt ki teregetni. De te addig nyugodtan pihenj.
V:-Azt már nem. Rá ér az ilyesmi, egész nap csak hajtod magad. Ezért ma az lesz amit csak szeretnél állok elébe!-Vigyorogtam abba a röhejes sapkába. amitől ismét nevetésbe kezdet amitől az én szívem elolvadt mit a vaj.

(V pov)

Keltem fel a hideg padlóról, felsegítve Kirát is. Levettem magamról azt a röhejes rákot.
V:-Na mit szeretnél csinálni?
K:-Nem tudom. Még nem nagyon voltam kint. Se a városban.
V:-Mind eddig! Vegyél fel egy kabátot megmutatom a várost!
K:-Komolyan?
V:-Persze. Gyors fel kapok én is valamit. És indulhatunk is.
K:-De jó.-Következő fél órát a kedvenc kávézómban töltöttük.
Ahol én egy forró csokit, ő pedig kapucsínót kért. Meghívtam valami finomságra is.
Amit nem nagyon akart elfogadni, de én ragaszkodtam hozzá. Nem sokkal később a plazába tévedtünk azon belül is a játék terembe. Volt egy játék mivel nem tudott le állni.
V:-Sugának biztos tetszene ez az éned!
K:-Milyen énem?
V:-A kosaras, harcias éned. Nem adod fel, pedig már vagy 10.-jére próbálod újra.
K:-Muszáj meg döntenem a rekordot.
V:-Tudom, tudom. Szurkolók. :P
K:-Köszi.-Még vagy 5x újra próbálta megdönteni a kosaras játék rekordját, el sem hittem mikor sikerül neki.
V:-Azta Kira nagyon ügyes vagy!
K:-Úr isten V sikerült! Láttad sikerült!-Nyakamba ugrott örömében. Az a ártatlan, halk, szerény, nyugodt lány tud ilyen hiperaktív, örült, hangos, és kitartó lenni. Folyamatosan nő a szememben minél közelebb kerülök hozzá és ismerem meg. Plázázás után a város parkba mentünk.
Olyan volt mint a kölyök kutyák, minden amit kicsit is érdekesnek talált azonnal oda róhat.
A játszótérhez érve kicsit meg pihentünk. Hintázás közben a gyerekek játszadozását figyeltük.
K:-V!
V:-Most már igazán hívhatsz Tae-nak!-Mosolyogva ajánlottam fel.
K:-Rendben! Tae!
V:-Igen Kira?-Felém fordult és komoly tekintettel szemembe nézett.
K:-Te akarsz gyereket?-A komolysága kicsit megrémített. Hirtelen nem tudtam mit mondhatnék erre.
V:-ÖÖ... nem tudom-Tekintette cseppet sem változott.-Talán. Még nem nagyon mertem ebbe bele gondolni.
K:-V..vagy is Tae, ha lesz egyszer családom, már mint gyerekeim és férjem akkor én akarok a világ legjobb szülője és felesége lenni.
V:-Ez édes. De miért mondod ilyen szomorúan?
K:-...hát... semmi miatt..
V:-Kira! Mondtam mondj el nekem mindent, ami kicsit is bánt vagy bántott!
K:-Nem vagyok szomorú, csak eszembe jutott amikor apám ott hagyott engem és anyát, nem akarom, hogy az én vagy bárki gyereke át élje azt amit én egykor... azt hogy a szobából anyám zokogását hallom, miközben apám nevét mondogatja, megmaradt bennem örökre.
V:-Jaj, te szegény sérült lélek!-Mentem oda hozzá és öletem át.
K:-Tae.. ugye te nem hagynád ott a családod?
V:-Még véletlenül se! Téged se hagylak soha magadra!
K:-Köszönöm!-Nézet fel rám, és lassan távolodni kezdet.
V:-Szeretnél még valamerre elmenni?
K:-Őszintén?
V:-Persze.
K:-Kicsit kifáradtam és még lenne számodra egy feladatom otthon.-Nézett rám huncut tekintettel, amitől aprócskát zavarba este.
V:-Mi féle feladat?
K:-Majd meg látod.-Pattant fel ő is a hintáról meg fogta csuklom és elkezdet maga után húzni.-Gyere!
V:-Nem arra kel menni!-Nevettem fel, mire ő meg torpant.
K:-Jaj, tényleg -Kezdte vakargatni a fejét a gondolkodásában, ekkor el engedte az én kezem is. Meg indult az egyik irányba.
V:-Nem, nem az se jó irány.-Kezdtem még hangosabb nevetésbe. Mire durcásan hátra nézet rám.
K:-Ne csak ki nevess! Segíts!-Fogtam meg apró kezét és mutattam az irányt.-Tudtam én, hogy arra kel menni csak... csak vicceltem!
V:-Persze, persze tudom én. Azért nevettem.
K:-Nem kel fognod a kezem, nem vagyok gyerek.
V:-Tudom!-Engedtem is el azonnal.
K:-Köszönöm.
A lépcsőházba érve kezdtem ideges lenni, vajon mire célzott, milyen feladatott add nekem.
És mi volt az huncut mosoly. Miért kérdezte, hogy akarok-e gyereket.
V:-Na haza értünk, elmondod mi a feladatom? Furdal a kíváncsiság.
K:-Persze, csak előtte meg keresem amit kel hozzá....addig válasz helyszínt itt a kanapén vagy bent az ágyon?
V:-Mihez kellenek ilyen helyszínek?-Kezdtem aggódni.
K:-Pár perc és meg tudod, de előbb válasz!-Sietett be a fürdőszobába.
V:-ÖÖÖÖmm
K:-VÁLASZ!!!-Ami hamarabb eszembe jutott azt mondtam.
V:-Kanapé.-De mihez kellhet a kanapé vagy ágy?? Megőrjít ez a lány!
K:-Megvan!-Kiáltott a fürdőből.
V:-Mi??-Hátra tett kézzel, hatalmas vigyorral lassan közelített. Teljesen zavarba ejtett.
K:-Csukd be a szemed!
V:-Miért?
K:-Csak csukd be!!
V:-Rendben.-Eleget tettem a kérésének.
K:-Nyújtsd ki a kezed!
V:-Miért kel ezt csinálnom??
K:-Mert azt mondtad, hogy ma az van amit én szeretnék.
V:-HÁÁ Jó!-Nyújtottam ki kezem, tenyérrel felfele csukót szemmel. Egyszer csak egy hideg henger alakú tárgyra lettem figyelmes, mit tenyerembe ejtett. Majd hangos nevetés tört elő belőle.
V:-Kinyithatom a szemem?
K:-I-igen!-A nevetéstől alig bírt beszélni.
V:-Egy körömlakk?
K:-Látnod kellet volna az arcod!-Nevetése csak fokozódott.
V:-Ez a feladatom ki festeni a körmöd?
K:-Igen! A lábaimon! Miért mire gondoltál??:'D
V:-Mire nem!-Kezdtem én is nevetésbe.
K:-Hehehehe :D Akkor kanapé?
V:-Aham!-Neki vetkőztem a feladatom teljesítésére. Kira nevetésé nem, hogy enyhült volna, nem ép ellenkezőileg, lassan hulltak a könnyek a szemébe a nevetéstől.

V:-Nekem ez nem megy!-Akár hogy próbáltam, sehogy se nézett ki.
K:-De! Menni fog, ne add fel.
V:-Ha ennyire nevetsz, még nehezebb!
K:-Ne nevessek?
V:-De, csak ne ennyire!
K:-De csíkis! És a te ügyetlenséged is nagyon vicces! Képtelenség nem nevetni!!
V:-Én minden tőlem telhetőt meg teszek.
K:-TUDOOM hahahaha.
Az a fránya körömlakk mindenhova ment, csak oda nem ahova kellet volna.
V:-AAAHHH!!

~Timi~

BLOL~6.rész~Hatalmas könnyek

~JH:-Elaludtam volna...- eszméltem fel. Őszintén szólva, nem akartam kimászni mellőle, olyan kellemes volt arra kelni, hogy itt van mellettem. Egy igen gyönyörű lány ilyes fajta közelsége, mocskos gondolatokban úsztatta elmémet. Akaratom ellenére külső hatást is el ért. Erőt kaptam  magamon, lenyugtattam magam. Homlokára apró észrevehetőtlen puszit adtam. Majd vissza feküdtem egész közzel hozzá, a meztelen felsőtestemen éreztem apró szuszogásait. Áradt belőle a nyugalom, nem volt nehéz vissza aludni mellette. Az éjszaka már nem is keltem fel egyszer se.

Kira pov

Különös melegségre ébredtem. Ezt a kellemes meleg érzést J-hope forró ölelése adta.

Egészen megfeledkeztem arról, hogy vele aludtam el. Minden esetre nem akartam megtörni békés alvását. Ölelő karjai közül menekülni próbáltam. Lassan óvatosan emeltem fel nehéz kezét, ki másztam az ágyból. Pipiskedve hang nélkül mentem el egészen az ajtómig, mikor halkan komásan megszólitott.

JH:-Kira!

K:-Jaj, nem akartalak felkelteni.

JH:-Ne törődj vele...Jó reggelt.-szinte még aludt.

K:-Neked is.

JH:-Ne haragudj, hogy bealudtam este.

K:-Nem haragszom.

JH:-Jóóó...-Nagyot ásított.

K:-Hogy van a nyakad?

JH:-Most, hogy mondod jól. UUh köszi már nem is fáj.

K:-Szívesen.-Örömmel tölt el ha hasznos vagyok.-Aludj csak még ha gondolod, nagyon korán van.

JH:-Rendben.-Nem kellet kétszer mondani. El hagytam a szobám és reggelit készítettem, mint mindig. Reggeli hűvös őszi levegővel frissítettem fel, a lakást. Kedvenc évszakom az ősz, mivel a legszebb látványt a tűz színeibe lobbant lomb korona nyújtja számomra.

V pov 

JM:-Tae! Kel fel.-Vállamnál fogva rángatott fel édes álmaimból Jimin.

V:-Mi van már Jimin?-Morogtam.

JM:-J-hope este nem a saját ágyába aludt.

V:-Mi van?

JM:-Nem jött be. Most sincs itt!

V:-És??

JM-Szerinted hol van?

V:-Mit tudom én. Hagy aludni!

JM:-Ne már V, ne aludj már ilyen sokat.-Hátat fordítva neki, próbáltam vissza aludni. De ezt nem hagyta annyiba.

JM:-V ha nincs itt, se kint.. akkor Kirával töltötte az estét!-Ez kicsit fel keltette a figyelmem.

V:-Ezt honnal veszed??

JM:-Mert szerinted hol van akkor?

V:-Nem toom..

JM:-Nézzük meg Kiránál!

V:-Menj derítsd ki.

JM:-Jössz te is!-Erőszakkal rángatott ki pihe puha szeretett ágyamból, majd Kira szobájához osontunk.

Óvatosan kis résnyire nyitotta ki ajtaját. Ahol egy mosolygó  félmeztelen J-Hope pihent Kira ágyában.

V:-Na neee.-Döbbentem le míg Jimin szava teljesen elállt.-J-hope... és Kira....az este..

JM:-Nézd azt a kielégedett mosolyt arcán.-Vágot közbe, elég utálkozó hangnembe.

V:-Hol van most Kira?

JM:-Biztos a reggelit csinálja...-Mintha féltékenység érződőt volna Jimin hangjából.

V:-Feküdjünk vissza!

JM:-Te ezek után még tudsz aludni?

V:-Mik után?

JM:-Hát hogy tudod, hogy J-Hope valószínűleg mit tett Kirával.

V:-Féltékeny vagy?

JM:-NEM!

V:-AHA...Akkor miért vágsz ilyen fejet?-Vontam kérdőre viselkedéseinek okát.
JM:-Mert... Mert Kira még kiskorú!
V:-18 éves...ennél átlátszóbb indokot nem is mondhattál volna.
JM:-Jó mindegy, csak nem tetszik ez nekem és kész.-Tekintet vissza a pihenő J-hope-ra.
V:-Nekem se....-Halkan becsuktam az ajtót. A közös szobánkba vissza térve a zaklatott Jimint figyeltem. Bevallom bennem is felkavar egy érzést az ügy.-Minden oké?
JM:-Nem....nem tudom... ez úgy zavar, de nem tudom miért?!
V:-Tetszik Kira?
JM:-Nem.. nem tudom.
V:-Szerintem olyan elragadó, szép, csinos, kedves, megértő, ügyes, okos, te nem így véled?
JM:-DE! És rendes, imádni való, cuki, aranyos,tehetséges, igényes, szorgalmas, imádom a főztjét és mese szép a hangja.
V:-Neked is tetszik Kira!-Vigyorogtam rá.
JM:-Kinek tetszik még??
V:-Nem tudom...
JM:-Tae!
V:-Nem mondom, hogy tetszik csak hihetetlen szép és vágyok a törődésére. Szeretem mikor  gyönyörű mosolyát láthatom .. ezért szeretem nevettetni. Azt akarom, hogy boldog legyen.
JM:-Neked is tetszik!
V:-Szerintem hanyagoljuk a témát... és J-hope ügyét se verjük nagy dobra.
JM:-Oké!-Morgolódott magában tovább.
 Igazat kel adnom Jiminnek, nekem is tetszik Kira. J-hope meg... áhh bele se merek gondolni mit csináltak este... Nem sokkal később az emlegetett szamár termet előttünk, le nem törölhető mosollyal.
JM:-Undorító...-Jimin halk megjegyzését halva felkaptam a tekintettem Hope-ra, hogy vajon ő is meghallotta-e, de úgy látszik nem. Jiminre szigorú tekintett vetettem. Mit egy váll rángatással letudott.
V:-Jó reggelt! Hol voltál az este??
JH:-Jó reggelt,hát... öm ...
JM:-Kirával?
JH:-Igen :D- Vígan válaszolt.
JM:-Remek!!-Dühös tekintettel kirohant a szobánkból.
JH:-Ennek meg mi baja?
V:-Nem tudom...Miért voltál Kiránál.-Féltékenység rajtam is uralkodni próbált, de minden erőmmel ellenkeztem.
JH:-OHH Adott egy alapos masszázst.-Kéjjel teli mosollyal maga elé bámult.
V:-Egész este...-Válasz meg nem várva követtem Jimin a nappaliba.
JH:-Ezeknek meg mi a bajuk. Na mind egy.-Dőlt be az ágyába.
Már mindenki ébren volt, a nappaliba friss levegő és édes illat keveredett. Az illat felé vettem az irány, ami a konyhába vezetett, ahogy egy édes angyal ügyeskedett. Minden rossz gondolatom elszállt amint megpillantottam.
V:-Jó reggelt!
K:-Neked is!-Mosolya teljes boldogsággal töltött el.
V:-Mi jót csinálsz?
K:-Gofrit, remélem szereted!
V:-Hogy a francba ne szeretném?
K:-Na ennek örülök. Nem sokára kész és terítek. Rendben?
V:-Segítek!
K:-Nem kell. Majd én.
V: Ne, hadd segítsek!
K:-Jó, ha annyira szeretnél.-A lehető legszebben terítettem meg, hogy a kedvére tegyek. A fiúk azonnal körbe ülték az étkező asztal. Kira nagy örömmel csatlakozott hozzánk. És végre ő is normális adagot evet.
A mai nap csak egy fan meeting és egy hangpróba lesz. A fiúk úgy tervezik délutáni tánc próbát is tartanak, de én most nem tudok menni, mivel a sorozat interjújára kell mennem. Ami annyit jelent kettesbe lehetek végre én is Kirával, ha gyors leszek. A nap nagy részében Jimin nagyon bunkó volt Hope-val. A hangpróbán is levegőnek nézte. Én se rajongtam most a társaságáért, amit ő is észre vett, így inkább Sugáékkal lógott.
RM:-Na még egy utolsó próba, aztán mehetünk táncra.
V:-Én ma nem megyek.
RM:-Tudom, tudom. De majd be kell pótolnod.
V:-Rendben Leander!
JK:-Miért nem jössz?
V:-Interjúm van.
JK:-Jah, okés.
V:-Akkor én mentem is sziasztok.
A lehető leggyorsabb interjúm volt. Hatalmas léptekkel haladtam felfelé a lépcsőn.
A lakásba berontva rohantam Kirához.
V:-Sziaaaa!
K:-V?? Szia...- Könnyben ázott szemekkel ült a kanapétól nem messze a földön.
V:-Kira.. mi a baj?
K:-Semmi!-Törölte le könnyeit, de ettől csak még erőteljesebben sírt. Letérdeltem mellé.
V:-Mond mi a baj? Miért sírsz?-Fogtam meg gyengéden a csuklóit és húztam el arca elöl, hogy szemébe nézhessek.
K:-V minden rendben.-Erőltettet magára egy hamis mosolyt.
V:-Kira kérlek. Nekem elmondhatod. Mi a baj?-Öleltem át, s kezdet halk zokogásba. Erősen magamhoz szorítottam és nem engedtem még meg nem nyugodott.
V:-Most már elmondod mi a baj?-Vett egy mély levegőt és hosszan kifújta.
K:-Bocsi V én nem akartam, hogy bárki is így lásson.
V:-Ne már, ne mondj ilyet. Örülök, hogy itt voltam és ölelhettelek ilyen állapotban. Bármikor számíthatsz rám. De tényleg, mond el kérlek mi a baj?!
K:-Csak...anya...
V:-Mi van vele??
K:-Ma van 1 éve, hogy meghalt.- Hatalmas könnyeit letöröltem gyönyörű arcáról. Újból magamhoz szorítottam, haját simogattam.
V:-Semmi baj. Én itt vagyok veled.-Teljesen megnyugtattam. DE mikor eltávolodtam tőle, még a szomorúság tükröződőt vissza arcáról. Ezt nem bírom elviselni.
V:-Várj meg itt!
K:-Hova mész?
V:-Egy pillanat és itt vagyok.-Gyors a szobámba rohantam egy  rák alakú sapka féleségért. Azt a fejemre húztam aztán szaladtam vissza Kirához.
Nem bírtam elviselni, hogy szomorú, valahogy fel kel vidítanom, meg kel nevettetnem.
Ez volt az eslő ami eszembe jutott. Ott bohóckodtam előtte hála be vált elkezdet földön fetrengve nevetni rajtam.

Nevetésénél édesebb dolgot még nem is látott a világ.
V:-Olyan szép a nevetésed!-Hírtelen abba is hagyta amit megdicsértem.
K:-Köszi.
V:-Csak az igazat mondtam.
K:-Nem.. Úgy értem. Köszönök mindent.
V:-Jah, hát nagyon szívesen bármikor. Csak hadd lássam a mosolyod.
K:-Rendben.
V:-Nem szoktál unatkozni itthon egyedül?
K:-De néha, egy kicsit.
V:-Most nem fogsz!
K:-Tényleg, hogy, hogy egyedül jöttél haza?
V:-A Hwarang külön interjúra mentem, amíg a többiek táncon vannak, csak hamar le tudtuk. Így sietem hozzád.
K:-Értem.
V:-Mit csináljunk?
K:-Nekem még ki kel mosnom... és azt ki teregetni. De te addig nyugodtan pihenj.
V:-Azt már nem. Rá ér az ilyesmi, egész nap csak hajtod magad. Ezért ma az lesz amit csak szeretnél állok elébe!-Vigyorogtam abba a röhejes sapkába. Ismét nevetésbe kezdet, amitől az én szívem elolvadt mit a vaj.

~Timi~

BLOL~5.rész~A csoda kezek

-JM:-Köszönöm. K:-Szerettél volna valamit, amiért ide jöttél? JM:-Jah, csak annyit akartam volna mondani, hogy köszönünk mindent amit ma értünk tettél nagyon hálásak vagyunk és jó éjszakát akartam kívánni.-Ezzel a lendülettel fel is kelt mellőlem. K:-Igazán nincs mit. és neked is jó éjszakát.-Mosolyogva hagyta el a szobám. Igazán rendes volt, hogy külön megköszönt mindent. Folytattam a tanulást, 11 környékén viszont abba kellet hagynom, mert már ragadtak le szemeim.

Kira POV

Már lassan  egy hét eltelt az érkezésem óta. A fiúknak rendszeresen reggelit és vacsorát készítettem.  Napok múlásával javulást észleltem a csuklómmal kapcsolatosan. Mára már teljesen fájdalom mentessé vált mozgatni.
Mi pont jól jött ki, mivel ma van a újra vizsgálás időpontja. Tehát ma vissza kel mennem a kórházba. Szerencsére most a fiúk is a dormban vannak. Rapmonhoz fordulok segítségért, elindultam a Monstudió felé. Halkan bekopogtam, de ép olyan hangosan, hogy meghallja.
RM:-Gyere be!
K:-Szia, zavarok?-Nagyon kapkodott a munkával.
RM:-Jaj szia, te vagy az, nem, dehogy zavarsz. Mibe segíthetek?-Az a ámulatba ejtő mosolya, még jobban zavarba ejtett.
K:-Hát... Ma kel... kellene vissza mennem a dokihoz, nem nagyon tudom az utat se és hát... Izé..-Összeszedetlenségem nem is lehetne látványosabb.
RM:-Ne is folytasd! Szeretnéd ha elkísérlek?
K:-I~igen.
RM:-Nagyon, nagyon szeretnék segíteni, de nem megy. Még ma be kel fejeznem ezt a dalt. Nagyon sajnálom! Deeee J-Hope biztos nagyon szívesen elkísér téged.
K:-Oh nem gond, azért köszönöm.
RM:-Tényleg sajnálom!
K:-Nem kel! Akkor hagylak alkotni! Szia!
Reményekkel tele indultam Hope felé. Aki ép kanapén telefonozott.
K:-Hope szia, rá érnél egy percre?-félénken közelítettem.
JH:-Sziaa!! Számodra akár egész nap rá érek! :D
K:-Tényleg?-Csillantak fel szemeim.
JH:-Miért?- Szeppent meg kicsit.
K:-Szeretnék kérni egy szívességet.
JH:-Mi lenne az?
K:-Ma vissza kel mennem az orvoshoz, a kezem miatt. Kíséretre és útmutatóra van szükségem a kórházba. El tudnál velem jönni?
JH:-Hát persze, ezer örömmel.
K:-Komolyan??
JH:-Persze! És hányra van időpontod?
K:-Egy óra múlva ott kel lennem.
JH:-Huuhaa, akkor készülődjünk és induljunk, hogy biztos oda érjünk.
K:-Rendben!
Tíz perccel később el is hagytuk a lakást. Útközben eddig nem látott helyeket figyeltem meg.
K:-Elképesztő ez az ország.
JH:-Az bizony.
K:-Szeretsz itt élni?-Próbáltam beszéltetni.
JH:-Lehetne rosszabb is! :D De azt hiszem igen, szeretek itt élni.
K:-Nekem nagyon tetszik.
JH:-ÁÁÁHHHJJ
K:-MI a baj??
JH:-Nem régiben az egyik próbán meghúztam itt a nyakam. Nagyon fáj mozgatni, van ott egy hatalmas görcs... ki kénné masszírozni.-Dörzsölte a fájó pontot.
K:-Hadd nézzem!-Nyújtottam a kezeim a nyakán lévő fájó pontra.-Tényleg nem kicsi, de azért hatalmasnak nem mondanám-Vigyorogtam fel rá.-HA szeretnéd akkor ki masszírozhatom.
JH:-Komolyaaann?
K:-Persze.-Legalább Hasznossá válhatok.
Elérkeztünk a kórház területére. A 3. emeletre kellet liftezni. Az orvos azonnal be hívott. Le vette a kötést és elkezdet vizsgálni.
DR:-Nagyon szépen meg gyógyult. Gondolom már nem is fáj?!
K:-Nem, már nem.
DR:-Remek, azért a biztonság kedvé ért, ma még kerülje a megerőltető műveleteket.
K:-Rendben.
DR:-Hát akkor további jó napot!
K:-Viszlát. Viszont kívánom.
Haza érve még egy darabig Hopeval beszélgetünk. Egyre nyitottabbá váltunk. Mintha már 100 éve ismernénk egymást.
JH:-Tényleg, mikor kapom meg a masszázst?
K:-Ma még nem erőltethetem a kezem. Holnap jó?
JH:-Hát.. max este koncert után.
K:-Tökéletes, majd gyere be a szobámba és eltüntettem azt a csúnya görcsöt.-Nevettem fel.
JH:-Mindenképp élek a lehetőséggel! :D
A nap további részét házi munkával, tanulással töltöttem. Hamar elérkezett másnap dél után, mivel a fiúknál olyan hirtelen eltelnek az órák. Már a szobámban laptopomról néztem előadásban a fellépést. Nem túl sókkal később haza is tértek. Köszöntöttem őket szokásomhoz híven. Mikor mindenki túl volt a tusoláson, J-Hope kopogott be a szoba ajtómon.
JH:-Halihó, jöttem be hajtani egy masszázst.
K:-Gyere csak. Milyen volt a napod?
JH:-Nagyon, nagyon fárasztó.
K:-Na ezt elhiszem.
JH:-Jól fog esni ezt a masszás.
K:-Khm khm... Hát nem kicsit fog fájni KHM KHM.-Köszörültem humorosan a torkom.
JH:-Tessék??
K:Semmi, semmi...:D Levennéd a pólód?
JH:-Ohh már vetkőztetsz?-Huncut mosollyal tekintett rám.
K:-Nem! Magadtól fogod le venni. Én aztán nem veszek le rólad semmit.
JH:-Jó, jó-Nevetett fel.
K:-Feküdj kérlek hasalva az ágyra.
JH:-Na szép, még ágyba is viszel?!
K:-Ne bolondozz!-Már belőlem is hangos nevetés tört ki.
JH:-Igen is!
K:-Kicsit fájni fog. DE híd el nekem utána 10000x jobb lesz.
JH:-Rendben.-Kezdtem is el először óvatosan.
-Ez nem is fáj.-Kérésére lényegre törtem.-ÁHHH óvatosabban.
K:-Muszáj szétmasszírozni.
JH:-JÓÓ, csak egy kicsit finomabban.
K:-Próbálok.

J-Hope POV
A fájdalom enyhülésével kellemes érzés fogott el.
JH:-Csoda kezekkel rendelkezel!
K:-Dehogy is! :)
JH:-Hogy, hogy ehhez is értesz?
K:-Hát nagybátyám masszőr és hát ő volt apám helyet apám. Rengeteg időt voltunk együtt, így volt időm tanulni egy s mást.
JH:-Köszönet jár neki. Meg persze neked is.Ezer hála.
K:-Nincs mit.
Apró kezeit olyan profin mozgatta vállaimnál, hogy teljesen bele merültem az ágy melegébe. Fáradtságom miatt kicsit pihentettem szemeim.

Kira pov

Koncentráltam minél kellemesebb legyen, lassú még is erős mozdulatokkal értem ezt el.
K:-Már nem fáj?-Nyomtam meg gyengédem, az eddigi fájó pontot. De választ nem kaptam.- Hope ?
Abba hagytam a masszírozást, hogy megnézzem, miért nem kapok választ.
Elaludt!
Most mi legyen... nem akarom felkelteni, olyan nyugodtnak látszik. Békés álmait nem meg zavarva bújtam be mellé az ágyba, hisz mást nem nagyon tudtam tenni.
K:-Hát... mondta, hogy nagyon, nagyon elfáradt.
Testi kontaktus nélkül, elkényelmeskedtem mellette alváshoz.

J-Hope

Éppen, hogy kinyitottam a szemem, megéreztem valami meleg és puha dolgot tenyerembe.
Magam mellé tekintettem, a hold fényben úszott lányra, majd megláttam a kezem hol is van valójában.
Gyors elkaptam ónnal, ezzel együtt fel is ültem.
JH:-Elaludtam volna...-Eszméltem fel. Őszintén szólva nem akartam kimászni mellőle, olyan kellemes volt arra kelni, hogy itt van mellettem. Egy igen gyönyörű lány ilyes fajta közelsége, mocskos gondolatokkal úsztatták elmémet. Akaratom ellenére külső hatást is el ért. Erőt kaptam  magamon, lenyugtattam magam. Homlokára apró észrevehetőtlen puszit adtam. Majd vissza feküdtem egész közzel hozzá, a meztelen felsőtestemen éreztem apró szuszogásait. Áradt belőle a nyugalom, nem volt nehéz vissza aludni mellette. Az éjszaka már nem is keltem fel egyszer se.

~Timi~