BTS

BTS
koncert varázs

2018. január 31., szerda

Jonghyun remény csillag (ajánló)





JONGHYUN

A K-pop világot felforgató tragikus hír, hogy egy örök legenda eltávozott az élők közül, nem csak a szeretteit, családját, barátjait, rajongóit  rázta meg, de még a nem kifejezetten Shinee rajongok szívét is oly mértékben összetörte, hogy a mai napig könnyekkel emlékeznek vissza. Ezt olyan jogon merem kijelentem, hogy én magam is így érzek. Nem voltam tökéletesen Shinee rajongó, ami miatt mellesleg bűntudat hasadt hátamon. Ez a szörnyű tragédia kellett ahhoz, hogy felfigyeljek e tehetséges bandára és annak tagjaira, azon belül is arra a csodára akiről most épp írok. Kim Jonghyun a csapat valóra vált angyala, aki most fentről vigyázz rájuk. Fáj, hogy ennyire elkeseredett volt, hogy nem  tudtak rajta segíteni, hogy én is csak most vettem észre, mikor már késő. És persze az is , hogy a csapat társait mennyire megviseli a barátjuk hiánya.

Rajongok százezrei megemlékezést szerveztek Jonghyun számára. Különb féle módon, mint például gyertya gyújtás, lufi eresztés és hasonlok. Én is megtettem mind ezt, még hozzá nem egyedül, mellettem volt végig az egyik igaz barátom! Ennyi a minimum, ennyit igazán megérdemel. Míg ő csak annyit akart hallani, hogy "Jól csinálta", ezeken a megemlékezéseken átadtuk gyászunkat, részvétünket, és üzeneteinket, bebizonyítottuk, hogy szerintünk igen is "jól csinálta". Hiába hittem, hogy ha eleresztem neki szánt lufijaimat, "elengedhetem" nem fogok többet sírni miatta. DE IGEN, SÍROK! Sírni fogok holnap, sírok ma, sírtam tegnap, tegnapelőtt, az előtt és így tovább. Vissza vezethetném ezt egészen 2017.12.18.-ig, amikor végzet szenvedésével a mi szeretett Jonghyun-unk. 


Néha, csak annyi kell, hogy felnézzek az égre ahhoz, hogy könnybe lábadjon szemem. 


De van, hogy hangja hallatán vagy egy kép láttán következik ez be. 


Vannak videók, dalok és azok szövegei, mik mostani látás móddal egyértelmű segítség kiáltás volt Jonghyun-tól. 

A példák kedvért nézzünk párat:

Let Me Out

Ennek a dalnak  magyar fordításából megtudhatjuk, miként eleinte azt sugallja, hogy 1 lány elvesztéséről énekel.
(Tarekusa fordította)


DE tényleg így van ez?
Szerintem ezt igazán nem szerelmes ballada dalnak szánta.
Sokkal inkább saját maga elveszetségét burkolta egy szakítással.
Segítségért könyörög!


Valaki kérlek,tartson engem elfáradtam ettől a világtól.


Valaki kérlek, törölje meg az arcom, beborítanak könnyek.
Valaki kérlek, vegye észre először a nehézségeimet. 


Kérlek, vedd észre a nyomorul énemet.
Kérlek, segíts nekem.
És így tovább. 
Halálát követően egyenesen szívbe markoló szenvedés, ámde ezeket a depressziós mondatokat, a történtek előtt is fájdalmas átérezni.
A dalban sok erős utalás van önutálata és értelmetlen bűntudata felé.  Az öngyilkosság gondolatát fél vállról veszi, ezt bizonyítja a következő szöveg sor  is. "Én már eldobtam magamtól a testem. Már nem is érdekel, hogy mi jön."
Sőt nem, hogy nem érdekli az öngyoilkoság, de még érzékelteti is, hogy lassan sorra kerül."Csak még egy kicsit kell mennem, még egy lépés. És mindennek VÉGE". Ezt követően jön az a jelenet, mikor már segítség helyet azt kérleli, hogy " Ne tarts ki mellettem ostobán, csak enged el"
 Magyarán békében akar eltávozni, meghalni.
LINK:~Let Me Out


Az  Elevator

Személy szerint, úgy gondolom, ez se különb az előző daltól (Let Me Out).
Hasonlóan erős depressziós dolgokat közöl.
Ugyanúgy jelen van az önutálat és az öngyilkos hajlam.
Itt is az észlelhető, hogy a keserű érzéseket nem másnak, csak magának szánja.
Gyötrődik, hol azzal, hogy egyedül van, hol pedig a tükörképpel, miben saját maga nézz vissza.
Mind ezek előtt párbeszédet kezdeményez, úgy szint magához.


Beszélj velem, őszintén
Kérlek, mondd el nekem őszintén
Ne rejtőzz el, kérlek

Elmondja mit és hogyan érez, mikor meglátja magát a leérkező lift tükörképében.
És ezt követően érkezik az a bizonyos öngyilkoságra utaló jel.


Az oka annak, hogy még mindig pislogok, és lélegzem
Értem van? Vagy elindultam lefelé a lejtőn?
A refrénben utasítást add belső énjének, hogy köszönjön "a meggyötört tükörképnek".
Majd folytatódik a magához szánt keserves párbeszéd.
És végül amit még megemlítenék az a bizonyos bizonyíték, miként nem máshoz szól ez a dal, mint magához.
"Úgy hiszem, hogy már hallottam a világ összes jelentéktelen történetét. De téged, akivel a levegőn egy életen át osztoztam. Nem ismerlek."
LINK:~Elevator


Ezek lettek volna tehát a számomra kegyetlen érzést keltő dalok tőle.
Persze akad még ilyen, mint ahonnan ezek jöttek, de nem szaporítanám tovább ezzel az időt, térjünk is át a videókra. 

Van Jonghyun-nak egy számomra igen szív facsaró előadása, miben nem főképp a mondani valója rázz meg, hanem sokkal inkább a látvány és a tiszta hangjában rejtőző őszinte fájdalom. 
Ez nem más mint a
 Hyeya (Link)<---link --link="" i="">

A Hyeya abban különbözik az eddigiektől, hogy ez már 1 régebbi nem magának szánt dal.
Ámde a depresszió és a halál vágy itt is  ugyan úgy megjelenik.
A lánytól csak barátságot kap, így a viszonzatlan szerelme és a lány elvesztése, kergeti őt a halálba.
Az újabb színpadi feldolgozásban, (ami a linkben is szerepel) Jonghyun kínjában térdre zuhan, majd a kivetített felvételen felordít, és végül meglövik.  A drámai hangulat fokozásának érdekében,  feláll a padlóról ahhoz, így jól láthatóvá válik, mellkasán azaz a szíve helyén talált lőtt seb, ami a gyönyörű fehér ingét csupa vörös vérrel festi át.
Majd az előadás végen ismét térdre ereszkedik, egy vörös rózsa szirmokból átfestett vizes térre.
És ezzel úgy szint szenvedélyes látványt kelt a nézőtérnek, mind addig még el nem sötétül  teljesen a kép.

A Jonghyun új és egyben utolsó albumát 2018.01.22.-kén osztották meg. Ezek közül a Shinint dolgozták át videó klippé. LINK:~Shinin

DE utoljára szeretnék beszélni, arról is ami miatt igazából kezdtem el írni ezt a bejegyzést, ami nem más mint az SM állttal elkészített régi videókból összevágott szomorú hangulatot keltő MV, mivel a rajongok szívében a szomorúságot fokozták. 

Before our Spring

Az ok mi miatt a leginkább sajog lelkem, az a mosoly, mit már csak ilyen videókban láthatunk, az édes nevetését továbbá angyali hangját, amit csak régi felvételekben hallhatjuk, hogy a csapat többi tagja nélküle öregszik. 
Ezzel persze a rajongok szíve is betegszik.
Boldog perceit elnyomta a bús komor keserűség.
Bár voltak szép pillanatok, mit szerencsénkre a média öröké őrizz.
Ahol az életteli vidám énjét közvetíti nekünk, a kamerákon keresztül.
E videóban is láthatjuk, hogy minden jót a közönségért, rajongóiért tett. Értük élt.
Tehát, ha valaki Shinee rajongó és úgy érzi nem sír még eleget, ajánlom neki a következő videót.


Bár azt mondja, hogy "Még rengeteg idő van addig, míg mielőtt eljön a tavasz.",
de ő már nem lesz velünk, mikor a fák zöldülnek majd virágba borulnak, mikor a méh zümmögés mellett saját hangod elhalványul, mikor az ég kéken izzik, s azon bárány felhők vonulnak párosával át. Számára a hideg jeges tél maradt ajándékul, utolsó emlékül.
Hísz valójában túlságosan félt a tavasztól.
Mert mi lesz,  ha még is eljön  hozzá a tavasz?
Hát Akkor... Akkor... Akorr...

~Timi~ 

2018. január 26., péntek

BLOL~19.rész~ A doktor

~SG:-Kira!
K:-Hol vagyok?
JM:-Kira felébredt!-A többiek arrébb tolva engem Kira arcába furakodtak.
J:-Kórházba vagy!
K:-Mi?

(Suga pov)


Hogy Kira ki valójában? Egyikünk sem tudta. A monoton napjainkba berobbant, s újdonság ködével lepte el a  józan gondolkodásunk szemléleteit. Hísz vakon megbíztunk egy értünk rajongó lányban, beengedtük az otthonunkba, a konform zónánkba. Nem tudva róla semmi többet mint, hogy a lány nem több mint 18 éves, ami mellesleg nálunk még kis korú. Bár ő egy más messzi oroszából jött el idáig, csak azért, hogy a koncertünket láthassa. Amit követően, minden vagyonát elverve az utcára kényszerült volna nélkülünk. Karjaink alá kaptuk, s az idegen lány, úgy lépet az életünkbe, akár egy valóságos angyal. Rendet varázsolt az elenyésző zűrzavarba. Minket étellel és törődéssel várt minden nap, őszintének tűnő zavarba esett mosollyal a pírba borult orcáján. Nem tudom pontosan másokban milyen érzelmeket ébresztet... De nekem ... megnyugvást, boldogságot rejtett lelkembe. Kifakul érzéket ébresztett fel, s az érzés mi elterít, mikor mellettem van, nem olyan mint egy közeli barátnál, sem mint amikor szerelmes az ember. Ez az érzés, számomra más, több, talán örültség, talán megszokott, talán csak egyéni. Lelkemben kuporgó meg nem értett kisfiút nyugtatja, selymes kedves hangja, védelmező szeretettel teli tekintette, 
barátságos ártatlan mosolya. Az életem nehezebbik időszakában kialakult depresszióm mindig velem maradt, néha-néha még mindig elő jön. Pontosítva még mindig elő jött, mind addig még Kira meg nem jelent, betöltve lelkemben a hiányzó gondoskodó anya szerepet.
Érzéseim nem mutathattam ki. Hísz ki olyan esze ment, hogy egy lány közelében, az anyai gondoskodásról áradozón. Ezért se közeledtem feltűnően hozzá. Csakhogy a fiúk annál szívesebben. J-hope, V és Jimin a leginkább. Jimin és V  még töltött is el kettesben Kirával  külön napot. Viszont mind két alkalommal, hogy több időre maradtak kettesben Kirával, ő furcsán kezdett viselkedni. V már zokogva talált rá, azt állítva, hogy az 1 éve elhunyt anya után sír. Miért kezd el sírni valaki a rég múltban történtek miatt? Lehet, hogy csak szerintem, de ez csak kibúvó volt, valami még rosszabb dolog alól. Továbbá Jimin tapintatlansága, faggatózása a fiú felé, kivel Kirának találkozója volt, miért akasztotta ki annyira? Mellesleg miért félt Jimin közeledésétől? Jimin tett vele valamit? Habár Jimin azt mondta, hogy indokólatlanul félt. Végül is mondani én is tudok bármit. Bár a vele történtek után ez a félelem nem is olyan meglepő.
Mindenek tetejében ez a legutóbbi ájulás. Kira szorult, kényelmetlen helyzetbe eszméletét veszti? Valami pszichés problémával küzdene? Vagy csupán egy furcsa egybe esés volt a rosszul léte és a fiú érkezése közt? "Nem tudom" de most, hogy felébredt, kezdetét veheti a fényre derítése.
A zavarodott lány csak nézet ki a fejéből, felmérve minket és a helyzetét. 
A fiúk fel nem tett kérdésekre válaszolgattak.
JM:-Az ápolók nem olyan rég hoztak be. Azt mondták, hogy amit lesz ideje az orvos úrnak ide jön, közölni mindent az állapotodról. 
JH:-Igen, mivel összeestél...
J:-Karjaimban-Vágott közbe arcátlanul Jin. De a fiúk most minden figyelmüket és érdeklődésüket Kirának szentelték. Nem törődve az udvariassággal. Kira pöttöm keze erőtlenül pihentet markomban.
V:-Azonnal hívtunk mentős, akik beszállítottak. 
SG:-Mond Kira.. most hogy érzed magad?-Néztem rá mindent bevető aggódó tekintettel.
K:-Jól...-Köszörülte meg haloványan rekedt torkát.
Ahogy  imént Jimin megjósolta, betoppant köreinkbe az orvos is. 
DR.:-Jó napot kívánok, önök a lány...barátai?
SG:-Igen.-Válaszoltam első sorban a furcsán, frusztráltan bámuló doktornak.
DR.:-Értem, oh, de látom már a hölgyemény is felébredt. 
K:-Igen doktorúr! Elmondaná mi a bajom? Mi történt velem?
JK:-Erre mind kíváncsiak lennénk!
DR.:-Természetesen elmondanám...
JH:-Mondaná~? 
V:-Hogy érti ezt?
DR.:-Úgy kedves uraim, hogy a lánynál nem találtunk semmi különleges rendelleneséket. Egyenlőre csak találgatunk.
J:-De akkor, miért történt ez vele?
DR.:-Nem tudom pontosan, mik történtek a incidens előtt, de javaslom, hogy a lány nyugodt környezetben maradjon. Erről még nem érkeztek meg az eredmények, de valószínűleg  a kisasszony pánikbeteg. 
RM:-Ez bővebben, ha kérhetem!
DR.:-A pánikbetegség egy igen problémás dolog. A pánik roham hirtelen kezdődik, de akár eltarthat fél óráig is. Ilyenkor a beteg kellemetlen köz érzetbe csöppen, oly mértékben, hogy a menekülési kényszere megnő, felerősödnek az megőrülés és a halál félelmei is. A beteg érezheti úgy, hogy mindjárt megfullad, nem kap levegőt, azaz lég szomja van. Érezheti úgy, hogy minden kicsúszik a kezéből. Külső szemmel tapasztalható az is, hogy izzad, bepirul vagy reszket. A rohamot követően a test oly annyira kimerülhet, hogy szédülést követően elájul.-A doktort hallgatva mintha, minden kitisztult volna. A kételyeim elrebbentek. Bár még nem voltam biztos mindenben, de nagy való színűséggel az orvosnak igaza van és Kira csupán pánikbeteg. A többiek arcára is ugyan az a döbbenet fagyot rá, akár az enyémre.
JK:-..De... Mitől alakul ki ez?
DR.:-Hát erről rengeteg kutatás folyik, de még mindig nincsenek biztos eredmények. A hölggyel kapcsolatban örökletes is lehet, de a környezetbeli stresszes élet események is előidézhetik.
JK:-Értem...
DR.:-Kisasszony nem volt esetleg valamelyik szülője pánikbeteg? 
K:-Kérem hívjon Kirának! 
DR.:-Rendben Kira. Nos?
K:-Anyám, nagyon sok féle gyógyszert szedet, a sok féle betegségére. Nem tudom pontosan, hogy a pánikbetegség köztük volt-e.
DR.:-Szóval, édesanya beteges volt?
K:-Igen.
DR.:-Értem. Hát ennyivel tudtam szolgálni kedves uraim és Kira. Az eredményeket, majd átküldjük önöknek, amint megérkeznek. Egyenlőre haza engedjük, de azzal a feltétellel, hogy még pár napig pihen valaki felügyeletében!
JM:-Köszönünk mindent!-A megszokót módon köszönetet nyilvánítottunk az orvosnak.
Majd ahogy ott hagyott minket azonnal lecsaptam a kínálkozó lehetőségre.
SG:-Hallottátok Kira mellé kell valaki! Aki én leszek!
V:-Mi miért te?
SG:-Mert most mondtam.
JH:-Igaza van V-nek, nem neked kénne vigyáznod rá.
SG:-Ugyan miért?
K:-Én is itt va...
JH:-Mivel téged nem is kedvel annyira. Ha már valakivel kell lennie, olyan legyen akit kedvel.
JM:-Pontosan, vagy is velem.
SG:-Miért ne kedvelne? Most is az én kezem fogja.-Vezette le mindenki a tekintetét a karomon. Kira azonnal realizálta a dolgokat és kirántotta markomból kis mérető kezét.
V:-Te fogtad a kezét, nem ő a tiéd!
RM-Ne veszekedjetek! 
JM:-De..
RM:-Nincs de! Majd felváltva leszünk vele!
JK:-Azt hogy? 
RM:-Megoldjuk.
J:-Holnap én leszek vele otthon!
SG:-Miért te?-Méltatlankodtam.
J:-Azért mert én vagyok a legidősebb, mert én foglalkoztam vele még ti a fiúval törődtettek. Mert ha Kira pihen, ki főz? 
RM:-Igaz is! Jin lesz Kirával!
V:-Mi? De..
RM:-Vita lezárva! 

~Timi~

2018. január 20., szombat

BLOL~18.rész~"Kiderítem!"

~-Miért örülsz ennyire nekem?
-Hogy elmondjam, ahhoz meg kel hogy öljelek.-Pimaszkodva közelebb lépett hozzám.
-Nagyon vicces kedvedbe vagy.
-Haj régen jobb fej voltál!
-Régen?
-Igen... régen amikor elsőnek beszéltünk.
-Miről beszélsz?- Annyira zavaros minden.
-Hát.. te biztos elfelejteted, de már beszéltünk egyszer így.
-Nem értek semmit!
-Nem csodálom. Nem csak gyenge vagy de még ostoba is.
-Na jó én most lép..ek-A lábaim nem mozdulnak. Nem birok fel kelni! -Mi folyik itt? Miért nem birok felállni? 
-Jah.. hogy az.. a csapdám. Ami fogva tartott engem, mind addig még te ki nem nyitottad az ajtóm. Köszönöm.
-Mi francot akarsz tőlem??
-Testet, életet!

Suga pov


Az idegesítően helyes srác, az egyik kedvenc felsőmben távozott a lakásból. A felső fekete alapján feltűnő nagy fehér betűkkel volt írva a SWAG jelző. Szúrós tekintettel néztem végig ahogy, eltulajdonítva tőlem pólóm, elhadja a helységet. Mondhattam volna, hogy adja vissza, de Kira fontosabb egy idióta pólónál. Szegény apró lányra, úgy rátört a pánik, hogy könnycseppekkel az arcán eszméletét vesztette. A fiúkkal azonnal hívtuk a mentőket. A roham mentő gyors megérkezésével beszállították a sürgősségi osztályra. Mi a saját furgonunkkal követük a siető kocsit.  Jimin ragaszkódott ahhoz, hogy vele lehessen a mentő kocsiba. S J-Hope azóta is durcáskodik. A napnál is világos, hogy ez a két marha Kirába zúgott. Mondjuk ez nem meglepő. Sőt lehet, hogy a bandába alig akad olyan, aki nem táplál erős érzelmeket a csapat angyala felé. Mai esett óta én kicsit megkérdőjelezem, ezt az ártatlanságot. Egy másik fiút felvinni a közös lakásunkba, tudtunkon kívül, mellesleg az én pólóm neki adni, kicsit túlzás. Nem tudom, mik történtek a lakásban, míg ők kettesben maradtak, de lehet jobb is, hogy nem tudjuk a részleteket. 

Kirát érkezését követően áthelyezték a pihenő részlegre, amint biztosították állapotát. A kijelölt szoba előtt vártuk a srácokkal, Jimin kivételével, aki végig Kirával maradt. A folyosó végén megjelenő rohanó emberek, az álomba merült, szemet gyönyőrködtettő, sápadt arcú szépséget hozták. Az ágy mögött helyet nem hagyva lábait kapkodta Jimin is. A magas ápolók utat kérve, tolták be az idáig üresen álló szobába Kirát. Aggódva érdeklődött V a lány állapotáért.
V:-Jobban van? Mi történhetett vele? Mitől ájult el?
XY:-Sajnálom, de mi nem voltunk ott az állapot felmérésnél. Minket csak azzal bíztak meg, hogy hozzuk ide a kisasszonyt. De ezzel menünk is kel tovább. Nem sokára, minden bizonnyal itt lesz a doktorúr, amint marad nyugodt perce. Kérem addig, nyugodjanak meg önök is. 
V:-Rendben. Köszönünk mindent!-Köszönetet nyilvánítottunk a sürgő-forgó ápoló fiúknak. Hosszú ideig, csak csendbe pihentettük szemünk, az álmában szuszogó lányon. 
Mind addig még Jimin makogni nem kezdett.
JM:-Izé... fiúk..am...amúgy valamit...lehet el kellene.. mondjak.
JK:-Mit?
SG:-Ne makogj!
JM:-Jó! Csak féltem Kirát?
JH:-Mert miről van szó?
RM:-Mesélj!
JM:-Szóva~l. Arról lenne szó, hogy Kirának már volt hasonló... pánikja.
J:-Mi?? És ezt eddig mi, miért nem tudtuk?
SG:-Hogy hasonló?- Értetlenkedtem, persze aggódva Kiráért.
JM:-Hát konkrétan, az történt, hogy kérdeztem erről a fiúról. És ő bepánikolt... annyira, hogy majd hogy nem elsírta magát és remegve a földre huppant. Jah.. mellesleg rettegett tőlem indokolatlanul.
SG:-Mi a...
JH:-Még is mikor történt ilyen?-Mérgelődött magában J-hope.
JM:-Amikor, ketten voltunk otthon.
SG:-Várjunk csak, te tudtad, hogy ezzel a sráccal találkozgat?
JM:-Csak sejtésem volt.
RM:-Mit tudsz még, amit mi nem?
JM:-Öm.. az a srác akit kidobtunk.. ő mentette meg Kirát a férgektől, kik bántani merték.
J:-Jimin! Ilyenek miért hallgatsz el?
SG:-Basszus!
JK:-Mi az?
SG:-A srác...
JK:-Mi van vele?
SG:-Hát basszus, ő segítette ki Kirát a bajból, mi meg olyan taplón viselkedtünk vele.
RM:-Igaza van Yoonginak, megkellet volna inkább hálálnunk.
Mikor rá döbbent mindenki, hogy milyen modortalanul viselkedett, szégyenünkbe nem tudtunk mit mondani, csend vonult be körénk. Mit sikeresen V megtört.
V:-Ha bele gondok, akkor én is láttam már Kirát kiakadt állapotban.
JK:-Bővebben!
V:-Amikor az külön interjúmról haza estem, Kirát a földön találtam zokogva.
SG:-És te, miért nem mondtad ez idáig?
V:-Mert.. nem tudom. Elfelejtettem.
JM:-De miért sírt?
V:-Azt mondta, hogy az anya miatt.
JK:-Miért?
RM:-Meg halt a édes anya. Minden bizonnyal hiányzott neki Kook.
JK:-Oh, én ezt se tudtam.
SG:-Van valami ami nem stimmel... de nem tudom mi az pontosan.-Tűnődtem el. De kiderítem!
Kirával valami nem kóser. Remélem nem egy őrült pszichopatával lakunk együtt. Áh ez azért gonosz volt, még tőlem is. De igazam is van. Lehet túl korán bíztunk meg valakiben akit nem ismerünk. Valami nem klappol. A lány valamit titkol. És megteszek mindet azért, hogy rájöjjek mi az! Közelebb kel kerülnöm hozzá. Ami ne lesz kihívás, mivel ahogy láttam első találkozásnál, vörös színekben pompázott, amint kiejtetem egy jelentéstelen szót a számon. Nem hagyhatok ki semmilyen apró részletet sem vele kapcsolatban. Mellesleg ez a srácra is vonatkozik.
Kirára irányítottam tekintettem. A lány halvány mocorgásba kezdett. Talán még némi remegést is észlelni lehet. Még a fiúk egymás szemébe meredve fedték fel Kirával kapcsolatos dolgaikat, addig én őt figyelve keze után kaptam. Puha, selymes kezét minimálisan megszorítottam. Arcát fürkészve vártam ébredését, egy szót nem szólva. Az arca lazán összehúzódott, kezemre szorított és váratlanul nagyra tárta pilláit a semmibe meredve.
SG:-Kira!
K:-Hol vagyok?
JM:-Kira felébredt!-A többiek arrébb tolva engem Kira arcába furakodtak.
J:-Kórházba vagy!
K:-Mi?

~Timi~

2018. január 12., péntek

BLOL~17.rész~Csapda

~Bár tényleg az eszmélet vesztés küszöbén álltam, még mindent láttam és hallottam.
Láttam azt is, ahogy Jinyong tehetetlenséget rá erőltetve alsó ajkait harapdálva ment el szinte mellettem. Szemöldökét össze szorítva hajolt le az egyik általa hozott szatyorhoz és emelte ki belőle pénztárcáját. Láttam, ahogy a fiúk az értem aggódás és a harag közt vesződtek. Hogy Suga méreggel teli tekintettel nézi végig az idegen fiú távozását. Hallottam azt is, ahogy aggodalommal teli hangú V hívta fel a mentősöket. Éreztem a hideg bőrömhöz érő forró ujjakat Jin ölelésében. Éreztem a lassuló szív verésem.

Kira POV

A hangok halkulnak. A fények halványulnak. A szavak érhetetlen szótagok ként csengenek vissza. A kelleténél hűvösebb érzés kerít hatalmába. Miért van ilyen rettenet sötét? Most hol vagyok? Hova tűntek a többiek? NEM ÉRTEM!-Hangom betöltötte ezt az üres sötétséget. Keringtem saját tengelyem körül, de hiába kutattam élet jelek után, nem láttam semmit, senkit.-Miért vagyok egyedül?
-Nem vagy egyedül.-Kaptam fel meglepett tekintettem a válasz eredete után koslatva. 
-Ki az ?- Kérdeztem remegő hanggal. 
-Csak nézz fel!- Utasított az ismerősen csengő hang. Tekintettem lassan fel engedtem. Pont felettem egy fehér ajtó virított a vakok sötétjében.
-Ez egy ajtó! De még is, hogy jutnék én oda?
-Nézd meg jobban!- Akár mennyire néztem, nem tudtam rá jönni mit kellene keresnem látnom rajta. A szemem percekig le se vettem az ütött, kopott, fehére festett ajtóról. Mind addig míg rá nem döbbentem, hogy valójában már nem is fel felé nézzek, hanem egyenesen az ajtóra, ami már előttem állt.
-Mi a...  Ezt hogy? Az imént még feledtem volt.
-Gyere be!-Az ismeretlen eredetű, de annál ismerősebb hang sokkal hallhatóbbá vált az ajtónál állva. Érintettem meg óvatosan a rozsdával díszített vas kilincset. A testem hirtelen remegésbe kezdett. Azt üzente lábaimnak, hogy "fuss!" -Miért? Te is oda bent vagy?
-Igen, beszélnünk kel, gyere be!- A hangjában volt valami vér fagyasztó. Lehajoltam a kilincs alatt lévő kulcs lyukhoz. A kulcs lyuk túl oldalán nem láttam senkit. Nincs oda át?...
Füleim az ajtó felszínéhez tapasztottam, hallgatózás gyanánt.-Mit kell nekünk beszélnünk?
-Sok dologról lenne szó.- A hang egyértelműen az ajtó mögül érkezik. Tettem egy újabb próbát, hogy lássam ki is van ott. A kulcs lyukhoz tapasztottam csukott szemem, majd ahogy lassan pilláim szét váltak félelmetes látvány fogadott. A másik oldalon lévő szeme mosolyogva nézett vissza rám. A mocsár zöld szem láttán testem helyettem is döntött, hátat fordítva futásnak eredtek remegő lábaim, szaladni kezdtem a végtelenek tűnő sötétségben. Szemeim erősen összeszorítva, a fejem lehajtva, a kezem erőteljesen ökölbe szorítva lendítettem magam mellett, lábaim nem fáradva sprinteltek előre. A mindennél ismerősebb félelmetes visongó nevetés nem halkult. Erőt vettem magamon és hátra pillantottam, hogy látszik-e még az ajtó vagy eltűnt a sötétben. Lábaim fáradni kezdtek, majd teljesen megálltak. Szememből egy könny csepp végig folyt sápadt arcomon. Vissza fordultam az ajtó irányába. Az ajtó ugyan olyan távol volt tőlem mint eddig. Egy helyben szaladtam.
-Miért teszed ezt??-Csattantam fel.
-Mit? Én csak azt szeretném, begyere.
-DE, miért?
-Téged nem érdekel, hogy ki vagyok?
-De...
-Akkor gyere, csak ki kel nyitnod az ajtót.
-Miért nem nyitod ki te?
-Ezt a lépést neked kell megtenned!-Lelkemben és testemben éreztem, hogy nem jó ötlet. De a logika elhalványul a kibírhatatlan kíváncsiság és tudás vágy mellett. Ráfogtam, ezúttal erőteljesen a kilincsre. Egy mély levegőt véve, lendülettel benyitottam. A lány sehol. Egy rövidnek tűnő folyosón találtam magam. Elindultam, s pihe léptem a zaj mentes üres térben alig hallhatóvá vált, a hátam mögött lévő öreg ajtó ordító nyikorgása mellett. A folyosó végén apró fény sugár pislákolt. Ez az apró, még is ez az egyetlen fény tette láthatóvá a folyosó szürke falait. Sétálás közben nyomasztó érzés telepedett rám. A fény vajon a őrjítő kíváncsiságom boldog gyümölcse lesz vagy  nem rég a pokol ajtaján léptem be és a végzetembe sétálok ép? Gondolataim halványulni kezdtek, ahogy a fény egyre távolabbinak tűnt. Megint egy helyben sétálok?? Kaptam egyből hátra tekintetem. Az ajtót elnyelte a távoli sötétség. Hmm akkor csak hosszabb, mint gondoltam. Az utam folytattam előre, de ez alkalommal nem vettem le a tekintetem a fény forrásról. A léptem hiába valók, a fény csak egyre messzebb van tőlem! 
-Ne játssz velem!
-Én nem csinálok semmit!
-Azt mondtad, hogy csak ki kel nyitnom az ajtót és ott leszel.
-Kicsit tovább kell haladnod.
-Hol vagy most?
-A fénynél.
-Miért van egyre távolabb? Hagyd abba!
-Már mondtam, nem én csinálom.
-Akkor ki?
-TE!
-Mi?..-ÉN?
-Amíg nem vagy biztos a céljaidban, addig a folyosó sem fog hozzám engedni.
-Na ne hülyíts.-Kaptam fel a vizet, és szaladni kezdtem, olyan gyorsan ahogy csak tudtam. De fény nagyon távoli volt, egyre távolabbi.
-Nyugodj meg!-Álltam meg és küszködni kezdtem nehézkes légzésemmel.
-Csak határozd el magad! Tudni akarod ki vagyok nem?
-DE!
-De biztos találkozni akarsz?
-Igen BIZTOS!
-Akkor gyere a fényhez.
Soha nem voltam még ennél céltudatosabb mint akkor. A lépteim nem voltak se óvatosak, se dühvel teliek. Határozót léptemből alig kellett 3 métert megtennem, ott találtam magam a fény forrásnál.
-Egy ajtó...Megint? -Értetlenkedtem
-Ez az utolsó ígérem!
-HUH...hát jó.-Gyerünk! Minden bátorságomat elővéve emelt fővel léptem be a vakító világosságba. Egy darabig küszködtem a könnybe forgó szemeimmel, hogy szokják meg az újonnan érkező nagy fény. A látásom helyre jöttével, elemezni kezdtem a szemem elé tárt helyet. A nagy fehér terem közepén egy szék volt feldőlve, a tárgytól nem messze állt nekem háttal, a velem egy magas lány. 
-Itt vagyok!
-Gyere nyugodtan közelebb. 
-Jól vagyok én itt...
-Jaj ne butáskodj, foglalj helyet Kira!- Tudja a nevem.Még mindig nem látom az arcát. Hanyag kéz mozdulattal felállította a földön heverő széket. Majd eltávolodott tőle, hogy oda ülhessek. 
-Miről akarsz beszélni? 
-Ülj le és beszélgethetünk róla.
-Ha leülök, mondj el minden! Hogy, hol vagyok? Hogy kerültem ide? Hogy jutok ki ebből az őrületből? Ki vagy te és honnal tudod a nevem?  MINDENT!
-Csak foglalj helyet!-Bár bizonytalanul, de leültem az ártalmatlannak tűnő párnázót fa székre.
-Na beszélj..leültem!
- Hogy hol vagy? Sehol... az az mindenhol. Hogy kerültél ide? Hmm úgy, hogy túl gyenge vagy! Hogy, hogy jutsz ki? Remélem sehogy. És hogy honnal tudom a neved és ki vagyok én? Ezt talán a legegyszerűbb kérdés... ÉN TE vagyok KIRA!-Fordult velem szembe vér fagyasztó mosollyal arcán a lá... a lány aki kiköpőt én.
-Még is mi a franc folyik itt és mi francokat zagyválsz itt össze?
-Ez az igazság Kira, Én te vagyok, te pedig én. Hát nem szuper.-Nevetett fel ismét azon a sikongó ér vágó hanggal.
-Hát az kizárt, hogy mi ketten ugyan az a személy legyünk!!
-Ugyan miért?-
-Mert én nem nevetek ilyen idegesítően.
-Chh... Legalább most én nevetek helyetted is.-Fülig érő szarkasztikus mosolya lefagyott az arcáról.
-Miért örülsz ennyire nekem?
-Hogy elmondjam, ahhoz meg kel hogy öljelek.-Pimaszkodva közelebb lépett hozzám.
-Nagyon vicces kedvedbe vagy.
-Haj régen jobb fej voltál!
-Régen?
-Igen... régen amikor elsőnek beszéltünk.
-Miről beszélsz?- Annyira zavaros minden.
-Hát.. te biztos elfelejteted, de már beszéltünk egyszer így.
-Nem értek semmit!
-Nem csodálom. Nem csak gyenge vagy de még ostoba is.
-Na jó én most lép..ek-A lábaim nem mozdulnak. Nem birok fel kelni! -Mi folyik itt? Miért nem birok felállni? 
-Jah.. hogy az.. a csapdám. Ami fogva tartott engem, mind addig még te ki nem nyitottad az ajtóm. Köszönöm.
-Mi francot akarsz tőlem??
-Testet, életet!


~Timi~