BLOL~16.rész~Pánik

~JY:-Te 7 pasival élsz itt ?
K:-Talán... Most menned kellene.
JY:-Jó, de...
K:-Tessék itt egy egy váltó ruha-Nyújtottam át az egyik fiú ruháját. 
JY:-Köszi.
K:-Most menj.
JY:-RENDBEN! De akkor holnap is jöhetek?
K:-Majd még telefonon beszélünk.
JY:-Rendben.-Kísértem ki sietve Jiyongot, hogy ne kerüljek bajba.-Szia!
K:-Szia!-Hála ennek az udvariatlan siettetésnek, ép időben a fiúk érkezése előtt elhagyhatta az épület területét Jiyong.

*
JM:-Sziooo!-Hangoskodva tört be az ajtón hiperaktív Jimin.

K:-Sziasztok.-Maradt annyi időm, hogy megterítsem az különleges vacsorát.

RM:-Mi ez a csodálatos ismerős illat?-Csillogó szemekkel siettek az étkező asztalhoz, mint akik már hetek óta nem ettek volna, úgy csorgatták a nyálukat hazai ételek láttán.

J:-Ezeket te készítetted?

K:-Igen, remélem jól sikerültek most főztem először ilyet.

V:-Az illata alapján nem lehet rossz.

K:-Foglaljatok helyet!-Nagyon örültem, hogy mindenkinek tetszett a meglepetésem.

SG:-Hát akkor... JÓ ÉTVÁGYAT.-Kezdtek hozzá hirtelen nagy sebességben elpusztítani az asztalra terített ételeket.

K:-Jó étvágyat, remélem ízleni fog.-Mindenki arcáról tükröződött a finom étel állttal nyújtotta élvezet és öröm.

JH:-Mindjárt jövök.-Állt fel. majd megindult a mosdó felé J-hope.

JK:-Imádom *-*, Te vagy a legjobb Kira.-Ragyogó szemekkel nézett rám JungKook, miközben ízlelgette a főztem.

K:-Ugyan!-Hirtelen a kapucsengőre lettem figyelmes.

JM:-Ki lehet az?

K:-Majd én intézem!-Pánikomba felpattantam az asztaltól. De már késő volt. J-hope megnyomta a beengedő gombot.

SG:-Miért engedted be?

JH:-Miért ne?

SG:-Hát mert ki tudja ki az!!

JH:-Hát a bejárat úgy is zárva! Majd mindjárt kiderül ki az.

SG:-Jó te tudod..-Falatozott tovább, míg én halálra aggódtam magam.

K:-Hope nyugodtan folytasd csak a vacsit, majd én intézkedem a vendég felől.

JH:-Nem, nem! Ne fáradj! Ha már itt vagyok a bejáratnál, akkor te ülj csak vissza nyugodtan. Majd én nyitok ajtót.

Kopogtak. Vissza zuhantam a székembe.

Vesztemet éreztem. Éreztem, hogy ki rejtőzik az ajtó mögött. Tudtam, hogy végem.

A tenyerem izzadt. A lábam remegett az idegességtől.

J:-Minden rendbe Kira?-Mintha minden le lett volna lassítva.

RM:-Sápadtnak tűnsz.

JM:-Várjunk csak... ma van csütörtök!-A fejembe víz hangoztak a fiúk szavai és hideg nevetés tört fel bennem belül. Féltem. Az ajtó nyitás hangosabb volt, mint maga a fiúk beszélgetése. Az ajtó nyikorgása őrjítő volt. Szét hasadt tőle a fejem. A remegésemet nem tudtam uralni.

V:-Héj-j-j-j-j Ki-ki-ki-i-i-ra-a-a! Jól vagy??-Nem! NEM! Nem vagyok jól. Ordítottam magamban. De igazi hang nem jött ki belőlem. Az asztalra görnyedve vártam a vesztem.

JM:-Jaj, ne már megint kezdődik!

Amint az ajtó kinyílt teljesen, minden zaj a fejemben elhalkult. A pánik még mindig szorongatta a torkom, de már a fiúk hangja elnémult.

JH:-Te meg ki vagy?-Kaptam az ajtóra kétségbe esett tekintettem. 

JY:-Ömm..Neked is szia... Jiyong vagyok.

JH:-Mi járatban?

JY:-Én csak Kir..

JM:-Kirához jöttél ugye?-Vágott közbe Jimin. Miközben a J-hope háta mögé ballagott. 

JY:-Ami azt illeti.

SG:-Várjunk csak.. az nem az én pólóm?

JM:-Kira most nem igazán érzi jól magát, szóval...-Könnybe ázott szemekkel, reszkető testtel figyeltem mi fog most történni.

RM :-Valaki elmagyarázná mi folyik itt?

JY:-Én csak itt hagytam valamim...

V:-Mikor voltál te itt egyáltalán?-Értetlenkedtek a fiúk.

JY:-Ma, délután.

SG:-Még egyszer megkérdezem... az a én pólóm?

JY:-Meglehet...

JK:-Minek voltál itt és miért van rajtad Suga pólója?

JM:-Kirával kettesben volt itt. Szerinted?

JK:-...

 Majd, hogy nem mindegyik fiú a bejáratnál faggatták Jiyongot. Még Jin velem foglakozott.

J:-Kira, kérlek mondj valamit! Olyan üres a tekinteted. Jól vagy?- A szemem nagy nehezen levettem a fiúkról és Jinre szegeztem. Hang nem jött ki a torkomon, a testem is olyan nehezen tudtam irányítani. Könny cseppeket viszont már nem tudtam magamba tartani tovább.

J:-Jaj te lány, ne sírj!-Ölelt át szorosan Jin. Az ölelése ismerős érzést hordozott magával. Fájdalmas érzés. Ismét az a vér fagyasztó nevetés töltötte meg elmémet. Ismét elsötétült minden. Elgyengültem.

-FIÚK! Kira elájul! Hé te Jiyong vagy ki, fogd a holmid és menj! Valaki hívja a mentőst.

JY:-Én segíthetek!

JM:-Nem kel! Segítettél már eleget. Megoldjuk.

V:-Menj haza!

JY:-Nem hagyhatom így...

JM:-Mi itt vagyunk neki. Nincs szűksége rád is!

Bár tényleg a eszmélet vesztés küszöbén álltam, még mindent láttam és hallottam.

Láttam azt is, ahogy Jinyong tehetetlenséget rá erőltetve alsó ajkait harapdálva ment el szinte mellettem. Szemöldökét össze szorítva hajolt le az egyik álltala hozott szatyorhoz és emelte ki belőle pénztárcáját. Láttam, ahogy a fiúk az értem aggódás és a harag közt vesződtek. Hogy Suga méreggel teli tekintettel nézi végig az idegen fiú távozását. Hallottam azt is, ahogy aggodalommal teli hangú V hívta fel a mentősöket. Éreztem a hideg bőrőmhőz érő forró ujjakat Jin ölelésében. Éreztem a lassuló szív verésem.

~Timi~