JY:-JungKook-Kerekedtek ki könnyes szemei.-Sajnálom.
JK:-Mire gondolsz?-Vérzik és remeg a szája. Mi történt itt? Tőlünk jött?
JY:-Sajnálom, azt...azt...ahhh sajnálom nagy félre értés esett.-Egyre dúsabb könnyekben ázik tekintette.
JK:-Igen...tudjuk... vagy is utólag tudtuk meg, ki is vagy...mi sajnáljuk a múltkori viselkedésünket.
JY:-Hogy érted, hogy tudjátok ki vagyok?-Esett értelmetlen zavarba, pírban égett arca.
JK:-Hát, hogy te vagy az aki segített Kirának a bajban.
JY:-Igen, segítettem. DE csak véletlen szerencse, hogy arra jártam.
JK:-Meglehet...-Tűnődtem el tiszta tekintetében.-Gyere fel, beszéljünk még.
JY:-NEM!-Zaklatódott fel az ötletre.
JK:-Mi baj? Történt valami? Beszéljünk!-Hirtelen erőteljesen kerülni kezdte tekintetem.
JY:-Beszéljünk!...De mit szolnál egy parkhoz?
JK:-Persze! Oké, ha neked úgy jobb.
Jungkook POV
Amilyen gyorsan sietett le egyedül, most olyan ráérősen veszi velem le felé a lépcső fokokat. Csak előre nézz üres tekintettel, a semmiben szinte teljesen elvesz tekintette. A csendet csupán a cipő talpak aljának tompa csattanó hangja törte meg, ahogy a lépcső felszínére ér test súlyunkkal együtt. Bár ha jobban meg figyelem a légkörben észlelhető az apró szuszogás is, ahogy be majd ki fújja a felhasznált levegőt. Mögötte ballagtam le így tisztán megfigyelhettem a fiú alakját, a felépítését, azt ahogy lassú lajhár módra lép lejjebb és lejjebb a lépcső soron, ahogy a mozdulatait a rajta levő divatosan szűk nadrág gyűrődései követik és formáit felveszik. Ugyan így az ingét mi egyre bőbbnek tűnik ahogy lentre ér, még is a széles vállain erősen ráfeszül. Az épület kisé dohos illata teljesen eltűnik a belőle áradó férfias édes illat mellet. Így összességében kényszert éreztem arra, hogy nyeljek egyet. Zavarba estem az elég hangosra sikeredett nyeléstől, amire még hátra is pillantott. A szemeit az enyéimre emelt, meghökkenve, de csak halkan felszusszantam. Szemei ekkora már nem mutatták a mindjárt sírva fakadás jeleit, mind össze csak halvány piros árnyalatban izzottak.
JY:-Baj van?
JK:-Nem dehogy, miért lenne?-Vágom rá hirtelen.
JY:-Hát.. nem tudom.. arra gondoltam lehet túl lassan megyek és már idegeskedsz.-Vicsorodik el zavartan és kezével a tarkóját kezdi el dörzsölgetni...a textil alig bírja már a húzó érzést mi a karján megfeszülő elég nagy izom okoznak, minta bármelyik percben szét szakadna. Azta... biztos sokat edz!
JK:-Hát most, hogy mondod felvehetnénk egy kicsivel gyorsabb tempót, legalább is annyira gyorsat, hogy mire kiérünk a Dormból ne menjen le a nap.-Nevetek fel zavartam szűkre nyitott szemekkel, hogy ne tűnjön fel neki mire téved állandóan tekintettem.
Nevetésem őt is arra készteti, hogy velem együtt nevesen.
JY:-Jó ezt most meg kaptam!- Mosolyodik el szelíden, majd végül hátat fordítva gyorsított tempóban szinte kettesével veszi a lépcső fokokat. Már szinte olyan gyorsan,hogy nem tudom tartani az ütemet. Ezzel igen hamar ki is értünk az épületből.
JK:-Oké... most már menjünk normálisan, ha lehet?-Lihegtem fáradtan, ahogy begörnyedve két térdemre nehezedve pihentem meg a hírtelen test mozgástól, amire ő csak felnevetett.
JY:-Már is kifáradtál?-Húzta fel a féloldalasan ajkai csücskét. Kisé megfagyva bár de válasszal méltattam.
JK:-Dehogy is! Minek nézel te engem?
JY:-Hmm... egy lihegő kis kutyusnak.-Mondatára teljesen elkerekedtek szemeim és ki egyenesedve néztem rá szótlanul.
JK:-Öööm... menjünk mert tényleg vissza kéne érjek sötétedés előtt.-Tereltem a témát a zavarba ejtő mondatát. Min ő csak fejével bele egyezően bólogatott és nagyokat kacarászva indul meg a közelünkbe lévő parkba. Végre se nem lassú se nem gyors tempót felvéve haladtunk a kijelölt célunk felé. Amint beértünk a park területére elsőre meg pillantott pad felé indultunk meg közösen.
A padhoz érve azonnal ledobtam magam rá és néztem fel az előttem állóra. Értetlenül néztem, hogy miért nem ül le, megpaskoltam a mellettem lévő területet jelezve neki, hogy gyerünk üljön mellém. A célzást egyből megértette majd helyet is foglalt mellettem.
Mivel percekig csak előre nézve ültünk szótlanul, kénytelen voltam én kezdeni.
JK:-Szóval... tőlünk jöttél?
JY:-Ami azt illeti igen...
JK:-Hmm sejtettem ezt értem is, csak azt nem, hogy miért voltál olyan zaklatott...-Nézek rá kicsit félve válaszától.
JY:-Én azért mentem hogy vissza adhassam Yoongi pólóját, és hogy megmagyarázhassam a félre értést...-Ekkor nyelt egy nagyot és lesütötte a szemét.-becsöngettem és Jin nyitott nekem ajtót....-Hezitált nem akarta vagy nem tudta folytatni.
JK:-És?-Voltam fel kíváncsian egyik szemöldököm.
JY:-Jin hirtelen leütőt és elküldött elég csúnyán.
JK:-Hogy mi? A mi Jin hyungok?-Esett le teljesen állam és hitetlenkedtem. Jiyong erre csak halványan bólogatott, helyeselt. -De.. de miért lett volna ilyen heves...??
JY:-Gondolom... félti a lányt, a múltkori félre értés miatt, a pólóval és az ott létem miatt...- Gondolok bele és sehogy se áll össze a kép, hísz múltkor beszéltük, hogy bocsánatot kell kérnünk tőle és hogy hálásnak kéne lennünk.
JK:-Én nem tudom... teljesen meg vannak bolondulva a lány miatt. Mint ha nem is maguk lennének, de mindenki... kicsit az agyamra mennek vele, persze nem Kirára haragszom, csak zavar, hogy az összes hyungom csak rá figyel.
JY:-Te hogy, hogy nem?-Ekkor rá kaptam a tekintettem és kicsit zavartan, de válaszoltam.
JK:-É-én.. hát én is látom, hogy szép meg minden, de nem tudom eddig nem fogott meg mint ahogy egy lány sem környezetemben.-Mosolygok rá ártatlanul.
JY:-Ooohh értem.-Nem tudom mire gondolt, de azonnal felcsillantak szemei, még a hideg is kirázott tőle, ezért rögtön váltottam magamról a témát.
JK:-Ha már itt tartunk...-Köszörültem meg torkom.-Miért is voltál nálunk és miért volt rajtad a Suga pólója?
JY:-Hát.. Kira ezt nem akarta, hogy tudjátok, de...-Nem hagyom, hogy befejezze mondóját, közbe vágok!
JK:-Várj! Ha lefeküdtetek nem kérem a részleteket!-Rázom meg hevesen csukott szemmel fejem.
JY:-Nem dehogy is! Nem feküdtem le vele.-Állítom meg a fejem és egyből érdeklő tekintettel nézek szemeibe.
JK:-Hát akkor?
JY:-Csak áthívott magához, hogy segítsek neki elsajátítani a hazai kosztot... ennyi.
JK:-MI??-Lepődtem meg egy részt a Jiyong kedvességén, más rész Kira törődésén, harmad részt Jiyong tudásán, negyed rész Kira ártatlanságán.
JY:-Igen csak segítettem neki főzni!
JK:-Jó... oké ez világos, de hogy magyarázod meg a pólót?-Vettek felé egy bizakodó tekintett.
JY:-Egyszerűen csak egy konyhai baleset során Kira véletlen beborította a fehér ingem a szósszal mit csinált ezért le kellet vennem, ő meg kimosta és adott egy csere felsőt.-Magyarázza a nyilvánvalót.
JK:-Oh értem... akkor tényleg semmi nem történt köztetek...-Vettem egy megkönnyebbült sóhajt.
JY:-Persze, hogy nem!-Vágja rá határozottan.-Persze mikor lekellet vennem az inget Kirán látszot, hogy teljesen zavarban volt és alig bírta levenni a szemét felső testemről.-Kuncogja el.
JK:-Látom tetszett a helyzet neked is...-Mosolyodok el kicsit keservesen.
JY:-Nem hatott meg...mivel-Néz hirtelen a távolba abba hagyva mondandóját.
JK:-Mivel?-Kíváncsian közelebb kúszok hozzá.
JY:-Mindegy-Mosolyog rám és véletlen sem akar szemeimbe nézni. Én még közelebb kuszok hozzá és szemeim szinte már könyörgőnek kíváncsian, hogy árulja el miért nem érdekli a lány.
JY:-Jaj ne nézz így!
JK:-Kérlek!-Vesz egy mély levegőt és szemeimbe nézz.
JY:-Huh csak mert engem nem a lányok vonzanak.-Döbbenten fagy le egész testem, még a levegő is bennem ragad, válasza hallatán.
~Timi~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése