~1842-öt írunk, ez idő olyan, akár a magyar nemzet üres reszketeg lelke, hűvös. S engem se melegít tűz, szerelem lángja. Kedvesemé fogadott feleségem, csak a tátongó üresség betöltésének apró esélyeként szolgált. De ez a remény is elveszett az érzelmek nélküli szeretkezések mellett. Mind ez keservesen hatott a költészetem érzelmi megnyilvánulásaira. Képtelen voltam átadni őszintén az igaz boldog szerelmet, mind addig, míg el nem kezdtem figyelmemet egy korombeli költő társamnak szentelni. Végtelen sok levéllel illettük egymást. Lelkemben szerelmek lángja új tűzre robbant. E szerelem testem és lelkem egyaránt pezsdítette fel, talán annyira, mint még soha! Végre szabad álmokra kaptak lelkem szárnyai. Ellenben a hazánkkal, mi még mindig a Habsburg ház elnyomassa alatt áll. De közeleg a harc, a harc mi a tiszta jövőnk épségét is jelentheti, a harc mit a szabadságért vívunk. A hazánk önállóságáért és mi értünk. Éveket szenvedtünk a Habsburgok mellett, a nép nem tudja eltűrni tovább az igazságtalan elnyomást. Levelező társam mellett számomra az idő, szinte csak úgy repült. Hisz a forradalom már itt liheg nyakamban, a véres küzdelem ölel át hátulról... az én egyetlen igaz társam helyet, ki nap mint nap kedves versekkel hódítja, a már így is bódult szívem. Látnom kell őt, még mielőtt eljön a harc. A harc, a haza harca. Éreznem kell őt, még mielőtt testem oda veszne, a hűvös lelkű osztrákok ellen, de a tűzben forrt magyar szívekért. Így hát következő levelem, e célból fogom írni neki. :
*
"Ó drága barátom.
Rajtam ül egy átok.
Üzenetem mit nehéz időkben,
nehezen írok neked.
Számodra még nehezebbé
tegyem ezeket?
Érted fáj sóvárgó lelkem,
hogy nem vagy itt velem.
Ó drága Jánosom mondd,
még mielőtt küzdene e hon,
láthatlak-e még ez életben?
Találkozhatok-e veled véletlen?"
*
1848. Elérkezett hát végre hazánk nagy sors döntő csatája. A csata, mit honfi társaimmal kell küzdenem. Utolsó üzenetemre máig nem jött válasz, de bízok benne, hogy nem kell sokáig várnom már. A csatára készen állva reszkető lábakkal állok, s kezemben a fegyverem pihen. Tekintettem elvesz a végtelen soknak tűnő katonákból álló sor ösvények között. Mivel én a legvégén állok, a hasonló felfogású költő társaimmal. Hirtelen valaki mögülem kizökkent ábrándos gondolat meneteimből.
-Sándor!- Szólít fel egy mély erő teljes katona hang. S én azzal a lendülettel fordultam teljes testemmel a katona társam felé.
-Igen?-Kérdeztem kicsit értetlenül.
-Jött egy leveled, már egy jó ideje magamnál tartom.-Nyújtja át fegyelmezzet mozdulatokkal. Az én szívem annál fegyelmezetlenebb ritmusban kezd el kitörni megszabott helyéről. A Nemzeti dal refrénének hangos kántálása, s a harc iránya felé lépkedő társaimtól elvonulok egy háborítótlan területre. És villám gyors olvasásba kezdek.
*
"Sándor! Kedves barátom.
Mindennél jobban kívánom,
hallgatni duruzsoló hangod,
higgye hiányzik már nagyon.
Minden időm a hazámnak áldozom.
Ezért nézd el nekem, késői válaszom.
Szívem billentyűzete az öröm ódát játssza érted.
minél hamarabb látnom kell, értsd meg!
A harc ott liheg a nyakadon?
Hát vessz oda, s úgy maradj ott,
Hogy higgye azt a nép értük haltál
s haza szabadságáért harcoltál.
De szökj el azért, hogy velem légy.
Testünk teljes egybe forrásáért.
Szökjünk el mindent hátra hagyva.
ahoz, hogy egy legyen szívünk dala.
Gyere forradalmi támadás napján,
észrevétlenül árnyékok falán,
a nagy Nemzeti Múzeum elé!
Mikor a nap le menni kél. "
*
Kétely mért téped így lelkem? Mit is választhatnék? Én és párom vagy én és a nép?
Most vagy soha!
Gondolatok sokasága fejem összes szegletén, mind egyre vezettek! A nép harcra kél, ha ott vagyok velük vagy ha távolba mék. Csatába kiáltott bizalmam nem lankad, de Jánosom mellet döntöttem. Harcba vonulok, akár egy délibáb, még is életem csak az övé, az én Jánosomé!
~Timi~
(páros: Petőfi Sándor x Arany János)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése