K:-Nem! Egy ismerősömmel.
JM:-Ismerős..mi?-Kezdte el simogatni a nemlétező kecske szakállát.
K:-Igen.
JM:-Fiú?
K:-I-Igen..-Ez fura!
JM:-Miért hívott?
K:-Miért érdekel?
JM:-Csak, aggódok!
K:-Köszönöm, de semmi okod nincs rá.
JM:-Jó... de!
K:-Nincs de! Ne viselkedj úgy velem, mint egy gyerekkel!
JM:-Én nem!
K:-Oké akkor merre?
JM:-Jah, igen! Van egy játék terem nem messze. Van kedved oda menni?
K:-Persze!
Nagy örömmel mentem játszani, mivel nem sok lehetőségem volt rá. Órákig eljátszottunk, elhülyéskedtünk ott ketten. De kezdett lemenni a nap, ezért Jimin javasolta, hogy sötétedés előtt haza kéne érni. Amit persze helyeseltem, mivel még vacsit is kellet csinálnom. Egy igazán jó napot töltöttem el Jiminnel.
Jimin Pov
Haza érés után, Kira azonnal a konyhába sietett, az út közben beszerzett vacsora hozzávalók elkészítésének érdekében. A pultnál ültem és figyeltem ügyeskedő kezeit.
Végig azon gondolkodva, hogy vajon kivel beszélt? Ki volt a vonal másik végén, aki ekkora őszinte mosolyt csalt Kira arcára? És majd találkoznak is? Azt mondta Kira, hogy alig várja. De említette azt is neki, hogy nem mehet el itthonról egyedül. Akkor ide fog jönni egy fiú?
JM:-Kira!-Szólaltam fel kisé feldúltan, a néma csendet megtörve.
K:-Igen? Mi a baj?-Fordult egyenesen felém és kedvesen mosolygott rám, miközben tekintettem kereste.
JM:-Te...-Hogy kérdezek rá?
K:-Igen?
JM:-Te... fel akarsz hozni egy srácot a lakásunkba..amikor mi nem vagyunk itt?-Hirtelen mosolya eltűnt. Nem válaszolt, csak némán állt ott egy fa kanállal a kézben, csak nézett kétségbe esett tekintettel. Fejen találtam a szöget. Egy fiúval fog nálunk találkozni. A hosszú üres percek, kíméletlenül őrjítettek.
-Miért nem válaszolsz?-Emeltem fel minimálisan hangosabbra hangom.
K:-Ömm..Miről beszélsz?-Teljesen zavarba volt. De nem csak ő érezte így magát kettőnk közül.
JM:-A telefonban, a srác akivel beszéltél. Azt felhívtad a lakásba?
K:-Ezt...-Akadt el a szava, hiába vártam, de nem folytatta mondatát.
JM:-Miért?
K:-Mit miért?
JM:-Miért... miért kel neked másik fiút ide hívni?
K:-Én.. nem...É~-Ismét csak értelmetlen választ tudott nyújtani.
JM:-És honnan ismered egyáltalán?
K:-Ő... az aki segített nekem, amikor azok az.... emberek zaklattak.
JM:-Mi??-Váratlanul ért, hogy pont a hős megmentővel fog itt találkozni. Azzal a fiúval aki... megmentette, segített neki....aki nem én voltam.
K:-Tudod... a srác... akiről meséltem.-Bátortalanul válaszolt nekem, mint aki fél valamitől.
JM:-Kira?-Lágyítottam a hangomon.-Te most...félsz?
K:-Öhhmm... nem tudom...kellene?
JM:-Nem! De ugye nem rémítgettelek meg?
K:-ÖÖmm...ta-alán.-Keltem fel a magasított székről. Megkerültem a pultot, hogy oda menjek hozzá, a konyha részre. Ahogy közeledtem felé elejtette a fa kanalat, amit kezében őrzött.
Ő nem fél, ő egyenesen retteg tőlem!
JM:-Kira... Ne félj!- Mentem lassú léptekkel felé.
K:-Kérlek állj!-Szorította össze pilláit és tenyerét távolról a mellkasom elé helyezte, stop táblának ábrázolva azt. Nem tudom mivel rémítettem meg ennyire!?
JM:-Én nem bántalak Kira...-Léptem még egyet felé.
K:-Nee, elég!-Siettette hátráló lábait, minél messzebb kerüljön tőlem. A kezét még mindig felém szegezte. Fejét lehajtva haladt hátra. A sötét barna haja eltakarta rettegő arcát.-Ne gyere közelebb!!
JM:-Jó! Nem megyek közelebb. De mit csináltam? Miért félsz?-Ért oda a helység végébe, s amint feltapadt a konyha széles kitapétázott falára, földre ereszkedett mentén.-Kira?
K:-Én...nem tudom!-A mocsár zöld szemei könnyektől csillogva néztek fel hirtelen rám.-Én.. én..-Meglepődés tükröződött szélesre kerekedett szemeiből, mint aki nem lett volna tudatánál az elmúlt pár percben.
JM:-Kira jól vagy?
K:-I-igen...
JM:-Ne haragudj kérlek! Én.. nem akartam neked rontani!
K:-Nem... én nem haragszom!
JM:-Most már oda mehetek?-Bólogatással válaszolt. Pár lépést tettem a padlón gubbasztó zavarodott lány felé. Meg se várta, hogy oda érjek felpattant és elsiklott mellettem.
K:-A vacsi! Ki fog futni!- Rohant oda a hátam mögött lévő gáztűzhelyhez. Úgy tett mintha az előbbi meg sem történt volna. Félek újból rá kérdezni a hős megmentőre. Ezért tarkómat dörzsölve haladtam inkább ki a konyhából, ahol szembe találtam magam Jungkookal.
JM:-Jungkook?
JK:-Szia Hyung!
JM:-Mióta vagy itthon?
JK:-Kb egy 2-3 perce.-Vigyorgott rám.
JM:-Mi van veled, mi ez a nagy vidámság? Nem volt elég fárasztó a mai nap látom!
JK:-Nem! Elképesztő módon, ha te nem vagy ott, nem fárasztó minden!-Kekeckedő mosolyt vettet rám.
JM.-Azt mondod, hogy fárasztó vagyok?-Nevetve hátrált előlem.
JK:-Azt!- A futó lépésekkel menekült, hísz tudta mi vár rá, ha kezem közé kerítem.
JM:-Hát illik így beszélni az idősebbel?- Szaladtam utána, hogy elkapjam a grabancát.
JK:-Csak két év!-A nappaliba kanapéhoz érve hónaljam alá kaptam, és egy jókora barackost ajándékoztam feje búbjára. Kacarászva kapálózott, hogy minél hamarabb szabaduljon. Pillanatokkal később a fiúk is felértek a lakásba.
SG:-Na, szép látvány fogad mondhatnám! Buzuló pasik!-Suga szokásos formáját hozva beszólással kezdte a beszélgetést. A megjegyzésére csak felnevettem és elengedtem az alattam vergődő Kookeit.
JM:-Neked is szia!-Gúnyos mosollyal ment lepakolni cuccait a szobájába.
RM:-Hát ezért siettél ennyire fel Kook?-Folytatta Rapmon a bugyuta témát.
JK:-Igen Mon, azért siettem fel, hogy Chimchimmel "buzuljunk"!-Kook csak adta alájuk a lovat.
V:-Tudjuk Kook, nem kel kijelentened!
JM:-Látom, ma mindenki formában van!
V:-Jah, mondhatjuk!
JK:-Látod Jimin? Mondtam, hogy fárasztó vagy! De úgy látszik nem csak számomra.-Ismét menekülőre fogta magát.
JM:-Te kis...!!-Pattantam fel utána. Míg ő egyenesen Jin mögé bújt.
J:-Héé! Jungkook mit csinálsz?
JK:-Te vagy az élő pajzsom!
JM:-Úgy is elkaplak!-Oda-vissza dobálta Kook, szegény Jint.
J:-Elég legyen!
JK-Miért Hyung!
J:-Mert! Csak engedj el!
JK:-Nem megy!
J:-Miért?
JK:-Mert akkor elkap!
J:-Jimin hagyd Kookeit!
JM:-Mi? De Hyung!!
J:-Kérlek!
JM:-Hahhhh, jó! -Engedte el Jint Kook és szaladt cuccát felkapva a szobájába.
JK:-Köszi Hyung!
JM:-Ezúttal megúsztad, Hyung miatt!-Kiabáltam utána.
Apró kis köténykébe jelent meg előttünk az elragadó háziasszony.
Mosolyogva köszöntötte a többieket, akik kivételesen felpörögve értek haza.
Hoseok akár a padló cirkáló kutyák, úgy ugrálta körül Kirát.
JH:-Szia Kira! Milyen volt a napod? Mit csináltatok Jiminnel?
K:-Szia Hope! Jó volt a mai nap! Kicsit kimozdultunk Jiminnel.
JH:-Valóban? Merre mentettek?
K:-Hát voltunk egy kávézóba, nem olyan messze tőlünk.
V:-Ott ahol mi is voltunk legutóbb?
K:-Igen, pont ott!-Teljes vidámsággal mesélte a mai napot, mit aki elfelejtette mi volt, nem is olyan rég.
JH:-És még?
JM:-Játék terembe mentünk!-Válaszoltam éles, határozott hanggal Hoseoknak.
JH:-Értem.-Farkas szemet néztünk. Igaz, hogy már nem haragudtunk egymásra, de ha Kira közelbe volt, mindketten valóságos farkasokká válunk, akik a saját területüket védik.
K:-Éhesek vagytok? Most lett kész a kaja.
J:-Te mindig olyan pontos vagy Kira!
K:-Köszönöm.
RM:-Mi lesz ma a vacsi?
K:-Elsőnek is levesre gondoltam, a második legyen meg lepi!
V:-Uhh szeretem a meglepetéseket.-Csillant fel V szeme.
K:-Öhmm Suga és Kook merre van?
JH:-A szobába mentek.
K:-Oh remek! Szólok nekik is, hogy kész a vacsi!
J:-Addig mi megterítünk.
A fiúkkal szépen, precízen megterítettük a eddig üres asztalt. Mindenki elfoglalta a helyét. Én az asztalnak a legszélén ültem, mellettem V és ő mellette Kook. Velem szembe Hope és Rapmon, mellettük pedig Suga ült Az asztal egyik végében Jin, még a másik hozzám közelebbikben Kira helyezkedett el. Mint egy nagy család, úgy vacsoráztunk immár lassan második hete.
Különleges éjszakának állok, illetve fekszek elébe. Előre tudom, hogy miken fog kattogni az agyam. Vajon el kéne mondanom valakinek, a ma Kirával történteket? Vagy hagyjam a feledés szigetének öbleiben sodródni?
~Timi~
JM:-A telefonban, a srác akivel beszéltél. Azt felhívtad a lakásba?
K:-Ezt...-Akadt el a szava, hiába vártam, de nem folytatta mondatát.
JM:-Miért?
K:-Mit miért?
JM:-Miért... miért kel neked másik fiút ide hívni?
K:-Én.. nem...É~-Ismét csak értelmetlen választ tudott nyújtani.
JM:-És honnan ismered egyáltalán?
K:-Ő... az aki segített nekem, amikor azok az.... emberek zaklattak.
JM:-Mi??-Váratlanul ért, hogy pont a hős megmentővel fog itt találkozni. Azzal a fiúval aki... megmentette, segített neki....aki nem én voltam.
K:-Tudod... a srác... akiről meséltem.-Bátortalanul válaszolt nekem, mint aki fél valamitől.
JM:-Kira?-Lágyítottam a hangomon.-Te most...félsz?
K:-Öhhmm... nem tudom...kellene?
JM:-Nem! De ugye nem rémítgettelek meg?
K:-ÖÖmm...ta-alán.-Keltem fel a magasított székről. Megkerültem a pultot, hogy oda menjek hozzá, a konyha részre. Ahogy közeledtem felé elejtette a fa kanalat, amit kezében őrzött.
Ő nem fél, ő egyenesen retteg tőlem!
JM:-Kira... Ne félj!- Mentem lassú léptekkel felé.
K:-Kérlek állj!-Szorította össze pilláit és tenyerét távolról a mellkasom elé helyezte, stop táblának ábrázolva azt. Nem tudom mivel rémítettem meg ennyire!?
JM:-Én nem bántalak Kira...-Léptem még egyet felé.
K:-Nee, elég!-Siettette hátráló lábait, minél messzebb kerüljön tőlem. A kezét még mindig felém szegezte. Fejét lehajtva haladt hátra. A sötét barna haja eltakarta rettegő arcát.-Ne gyere közelebb!!
JM:-Jó! Nem megyek közelebb. De mit csináltam? Miért félsz?-Ért oda a helység végébe, s amint feltapadt a konyha széles kitapétázott falára, földre ereszkedett mentén.-Kira?
K:-Én...nem tudom!-A mocsár zöld szemei könnyektől csillogva néztek fel hirtelen rám.-Én.. én..-Meglepődés tükröződött szélesre kerekedett szemeiből, mint aki nem lett volna tudatánál az elmúlt pár percben.
JM:-Kira jól vagy?
K:-I-igen...
JM:-Ne haragudj kérlek! Én.. nem akartam neked rontani!
K:-Nem... én nem haragszom!
JM:-Most már oda mehetek?-Bólogatással válaszolt. Pár lépést tettem a padlón gubbasztó zavarodott lány felé. Meg se várta, hogy oda érjek felpattant és elsiklott mellettem.
K:-A vacsi! Ki fog futni!- Rohant oda a hátam mögött lévő gáztűzhelyhez. Úgy tett mintha az előbbi meg sem történt volna. Félek újból rá kérdezni a hős megmentőre. Ezért tarkómat dörzsölve haladtam inkább ki a konyhából, ahol szembe találtam magam Jungkookal.
JM:-Jungkook?
JK:-Szia Hyung!
JM:-Mióta vagy itthon?
JK:-Kb egy 2-3 perce.-Vigyorgott rám.
JM:-Mi van veled, mi ez a nagy vidámság? Nem volt elég fárasztó a mai nap látom!
JK:-Nem! Elképesztő módon, ha te nem vagy ott, nem fárasztó minden!-Kekeckedő mosolyt vettet rám.
JM.-Azt mondod, hogy fárasztó vagyok?-Nevetve hátrált előlem.
JK:-Azt!- A futó lépésekkel menekült, hísz tudta mi vár rá, ha kezem közé kerítem.
JM:-Hát illik így beszélni az idősebbel?- Szaladtam utána, hogy elkapjam a grabancát.
JK:-Csak két év!-A nappaliba kanapéhoz érve hónaljam alá kaptam, és egy jókora barackost ajándékoztam feje búbjára. Kacarászva kapálózott, hogy minél hamarabb szabaduljon. Pillanatokkal később a fiúk is felértek a lakásba.
SG:-Na, szép látvány fogad mondhatnám! Buzuló pasik!-Suga szokásos formáját hozva beszólással kezdte a beszélgetést. A megjegyzésére csak felnevettem és elengedtem az alattam vergődő Kookeit.
JM:-Neked is szia!-Gúnyos mosollyal ment lepakolni cuccait a szobájába.
RM:-Hát ezért siettél ennyire fel Kook?-Folytatta Rapmon a bugyuta témát.
JK:-Igen Mon, azért siettem fel, hogy Chimchimmel "buzuljunk"!-Kook csak adta alájuk a lovat.
V:-Tudjuk Kook, nem kel kijelentened!
JM:-Látom, ma mindenki formában van!
V:-Jah, mondhatjuk!
JK:-Látod Jimin? Mondtam, hogy fárasztó vagy! De úgy látszik nem csak számomra.-Ismét menekülőre fogta magát.
JM:-Te kis...!!-Pattantam fel utána. Míg ő egyenesen Jin mögé bújt.
J:-Héé! Jungkook mit csinálsz?
JK:-Te vagy az élő pajzsom!
JM:-Úgy is elkaplak!-Oda-vissza dobálta Kook, szegény Jint.
J:-Elég legyen!
JK-Miért Hyung!
J:-Mert! Csak engedj el!
JK:-Nem megy!
J:-Miért?
JK:-Mert akkor elkap!
J:-Jimin hagyd Kookeit!
JM:-Mi? De Hyung!!
J:-Kérlek!
JM:-Hahhhh, jó! -Engedte el Jint Kook és szaladt cuccát felkapva a szobájába.
JK:-Köszi Hyung!
JM:-Ezúttal megúsztad, Hyung miatt!-Kiabáltam utána.
Apró kis köténykébe jelent meg előttünk az elragadó háziasszony.
Mosolyogva köszöntötte a többieket, akik kivételesen felpörögve értek haza.
Hoseok akár a padló cirkáló kutyák, úgy ugrálta körül Kirát.
JH:-Szia Kira! Milyen volt a napod? Mit csináltatok Jiminnel?
K:-Szia Hope! Jó volt a mai nap! Kicsit kimozdultunk Jiminnel.
JH:-Valóban? Merre mentettek?
K:-Hát voltunk egy kávézóba, nem olyan messze tőlünk.
V:-Ott ahol mi is voltunk legutóbb?
K:-Igen, pont ott!-Teljes vidámsággal mesélte a mai napot, mit aki elfelejtette mi volt, nem is olyan rég.
JH:-És még?
JM:-Játék terembe mentünk!-Válaszoltam éles, határozott hanggal Hoseoknak.
JH:-Értem.-Farkas szemet néztünk. Igaz, hogy már nem haragudtunk egymásra, de ha Kira közelbe volt, mindketten valóságos farkasokká válunk, akik a saját területüket védik.
K:-Éhesek vagytok? Most lett kész a kaja.
J:-Te mindig olyan pontos vagy Kira!
K:-Köszönöm.
RM:-Mi lesz ma a vacsi?
K:-Elsőnek is levesre gondoltam, a második legyen meg lepi!
V:-Uhh szeretem a meglepetéseket.-Csillant fel V szeme.
K:-Öhmm Suga és Kook merre van?
JH:-A szobába mentek.
K:-Oh remek! Szólok nekik is, hogy kész a vacsi!
J:-Addig mi megterítünk.
A fiúkkal szépen, precízen megterítettük a eddig üres asztalt. Mindenki elfoglalta a helyét. Én az asztalnak a legszélén ültem, mellettem V és ő mellette Kook. Velem szembe Hope és Rapmon, mellettük pedig Suga ült Az asztal egyik végében Jin, még a másik hozzám közelebbikben Kira helyezkedett el. Mint egy nagy család, úgy vacsoráztunk immár lassan második hete.
Különleges éjszakának állok, illetve fekszek elébe. Előre tudom, hogy miken fog kattogni az agyam. Vajon el kéne mondanom valakinek, a ma Kirával történteket? Vagy hagyjam a feledés szigetének öbleiben sodródni?
~Timi~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése