BLOL~9.rész~Szöul hatalmas

~JM:-Amíg Kira nem közeledig egyikünkhöz, addig az illető se közelíthet felé!
JH:-Rendben!
V:-Benne vagyok!
JM:-Akkor megegyeztünk?
JH:-Akkor barátok ?
JM:-Akkor barátok!-csaptam bele J-hope tenyerébe, amit felém nyújtott.
V:-OHH tesós ölelés!-Vigyorogva összenyomott minket V és mind hárman felnevetünk. Egy időre jó lesz ez így.

Kira pov

Nem tudom, hogy miért volt tegnap, olyan zaklatott Jimin. Minden esetre, most  úgy látszik, hogy már minden rendben. J-hope-val is megint tök jól megvannak. Ennek nagyon örülök, de rossz tulajdonságom, mi az örök kíváncsiság, megint úrrá van rajtam. Sajnos engem a kíváncsiság éltet. Ha nem tudok valamit, képes vagyok addig feszíteni a húrt még el nem szakad. Ezt az én örökös problémám, aminek nem tudok parancsolni. S ez eset sem kivétel ez alól. Megvártam még a reggelit elfogyasszák, majd mikor mindenki a saját dolgára eredt, oda mentem Jiminhez, hogy érdeklődjek.
Háttal állt nekem. A cuccait pakolta el egy táskába.
K:-Jimin.-szólítottam meg a lehető leghalkabban. Azonnal megfordult.
JM:-Igen?- Teljesen más volt mint tegnap. Most sokkal vidámabb, élettel telibb.
K:-Én.. csak...-Kezdtem zavarba esni, egy pillanatra sem vette le tekintettét, a szememről.
JM:-Mond csak! Ne aggódj!-Biztatására észhez kaptam. Mély levegőt vettem, majd folytattam.
K:-Érdekel, hogy mi történt tegnap, amiért olyan rossz volt a kedved!
JM:-OH... miért? Talán aggódsz értem?- Szemtelenül vigyorgót rám.
K:-IGEN!-Emeltem kicsit hangosabbra a hangom. Mitől hirtelen leesett az álla.
JM:-Komolyan?-Nem értem miért lepődött meg ennyire.
K:-Persze! aggódók érted.. és mindenkiért aki itt van. Mindannyiukért aggódók!-Érdekes módon, mint ha ez nem tetszene neki, erőteljesen alsó ajkaira harapott és szemöldökét összeráncolta.
JM:-Hát.. persze!
K:-Mi a baj?
JM:-Semmi!-Újra mosolyogva tekintett le rám.
K:-Akkor, elmondod tegnap mi történt?
JM:-Semmi! Csak bal lábbal keltem.
K:-Hmmm... a többiek.. azt mondták, hogy konkrétan J-hope-val volt gondod!
JM:-Milyen kis kíváncsi ma valaki.-Lépet egyet felém, mire én egy lépést hátráltam.
K:-Sajnálom... ilyen a természetem.-Lépet még egyet felém, miért én ismét egyet hátra.
JM:-Miért menekülsz?
K:-Nem menekülök!-Ez nem volt igaz. Féltem a Jimin közelségétől.
JM:-Valóban?-Hátrálásom megakadályozta a hideg fal, amihez érkeztem, majd háttal neki dőltem.
K:-I-igen...-Tette egyik kezét fejem mellé, majd előre dőlt egy kicsit.
JM:-Rendben.-Csábító mosollyal tekintett le rám, miközben én a fal és közte ragadtam.
K:-Jim...-Vágott egyből szavamba.
JM:-Kira! Tudod milyen az én természetem?-Hihetetlen zavarba estem, és csak a fejem ráztam válasz helyet.
JM:-Megszerzem azt amire vágyok! Akár kemény munka árán is, de megszerzem.-Idegességemben hatalmasat nyeltem.
K:-Ez... jó... Így jutottál el idáig ...és... érted el álmaid!
JM:-Köszönöm, hogy így gondolod.-Távolodott el végre és levegőhöz jutottam.
K:-Nincs mit.-Lépett egyet hátra, majd háttal fordult nekem.
JM:-Egykébbként, ha nagyon kíváncsi vagy hamar megöregszel.
K:-Lehet... de akkor el mondod mi volt.-Nem hagyott nyugodni a tudatlanság.
JM.-Valamit félre értettem, de este megbeszéltük, már minden oké. Legyen ennyi elég!
K:-Rendben. Akkor nem is zavarlak tovább szia.
JM:-Szia!-Hagytam magára a pakolászó Jimint. Ez furcsa volt.... és ijesztő!

20 perccel később

RM:-Nem olyan soká jövünk!
K:-Rendben! Sziasztok!-Köszöntek el egyesével tőlem.
Ismét egyedül vagyok. Mit kellene csinálnom? A fiúk túl keveset vannak itt, hogy nagy rumlit csináljanak, nem tudok semmi tartalmasat csinálni. A dolgom a házban, szem pillantás alatt teljesítem. A hátra levő időt hasztalanul töltöm. Kegyetlenül zavar ez a tehetetlenség.
Legalább meglephetném őket valamivel. De mivel? Nem teszek semmit csak főzök és takarítok...
-Meg van!
 Biztos hiányolják már a hazai ételt. Elmegyek egy Koreai Szakács Gyors Talpaló szakra!
Szöulban rengeteg ilyen lehetőséggel találkoztam az interneten, próbáltam minél közelebbit keresni.
-Áhh ez jó is lesz!
Lementettem telefonomra a tanfolyamhoz való útról készült képet.
A jelentkezést még ma elakartam intézni. Összeszedtem magam és elindultam.
Biztosra mentem, hogy mindent jó be zártam, majd elindultam.
Fél úton lemerült a telefonom, aggódni kezdtem. Oda mentem egy kedves idős hölgyhöz, meghajoltam előtte, majd megszólítottam.
K:-Jó napot asszonyom! Tudna segíteni nekem?
Ő:-Miben segíthetek?
K:-Egy Szakács Gyors Talpaló Iskolát keresek. Megtudná mondani merre találom.
Ö:-Azt hiszem.. itt végig egyenesen kel menned, majd balra fordulnod!
K:-Köszönöm!-Hajoltam meg elköszönés kép.
Ahogy a hölgy utasította végig egyenesen, majd balra fordultam, de ott nem volt semmi féle iskola.
Nem tudtam, hogy én hibáztam volna vagy talán a néni tudta rosszul, így ismét segítséget kértem.
Oda mentem egy közép sulis lányhoz, hogy öt is megkérdeztem. A válasza irányába indultam, de megérkezett ponton se az volt, amit én kerestem, legközelebb egy pasastól kértem útmutatást. El is indultam az ellenkező irányba, egyszer csak egy szűk sikátorhoz értem. Ott három furcsa  kapucnis alakot pillantottam meg.
Megtorpantam az utca közepén, mikor a távolból közeledő alakok megszólítottak:
-Szia picur!-Válasz nélkül, gyors hátat fordítva siettem ki az utcából.-Hova rohansz? Nyomás utána!
Parancsol a két másikra, futásnak eredtem, hátra se mertem nézni. A fő útra érve a tömegbe eltűnve, két lakótelep közötti zsákutca végéig szaladtam, majd elbújtam hatalmas dobozok mögött.A lábaimból minden erő elszállt. Azt  hittem leráztam őket, mind addig még meg nem hallattam a főnök hangját.
-Ne bujkálj, láttuk, hogy ide szaladtál.-Rugót bele egy kukába, mitől majd kiugrott a szívem helyéről. Ott gubbasztottam a hatalmas, koszos, karton doboz mögött, a kezem a számra tapasztva.
Lassú lépésinek hangja egyre közelebb éreztem. Könnyben áztak szemeim a félelemtől.
-Meg vagy!-Fogta meg nem rég fájó csuklom és felrántott.
-Eresz el!-Szólaltam meg saját nyelvemen ijedtségemben, zavaromban. Azt se tudtam, hogy ki vagyok, azt se tudtam milyen évet írunk, annyira megrémültem.

-Hooo halljátok ezt fiúk? Külföldit fogtunk!-A kis csatlósai ujjongva tapsoltak a háttérben.-Nem szabadna egy ilyen fiatal lánynak, egy ekkora idegen országban mászkálnia! Még a végén rossz fiúkba futsz. Nincs igazam fiúk? Szöul hatalmas!-Bólogattak akár csak a hülyék.-Akik az ilyen szép lányok gyengeségét használják ki!-Fogta meg másik csuklom is összefogta és a érdes falhoz nyomta, mi felsértette vékony bőröm. Szabadulni próbáltam szorításából, de nem ment. Mit gúnyos nevetéssel ajándékozott.

K:-Eresz el te féreg!

-OH szóval tudsz koreaiul is!

K:-Igen! Eresz el!

-Miért tenném?

K:-Mert azt mondtam!

-JAJ, de cuki!-Nevettek fel mind hárman.
-Lássátok keménynek próbál látszani, de mindjárt elbőgi magát!- Egy kezével fejem felet összefogott apró kezeimet szorította, majd a másikkal kabátomon lévő cipzárt kezdte lehúzni. 

K:-Hagyd abba! Állj!-Kezdem vergődni, hátha kicsúszik egyik kezem és eltudok menekülni, de nem ment. Túl erősen szorította, még hideg kezét pulóverom alá csúsztatta be. Mire felsikítottam.

-Kuss legyen! Ne ellenkezz!-Melleimhez érve, még hangosabb lettem és hirtelen lábaimba is vissza tért az erő, ágyékára célozva, teljes erőből oda rúgtam.

Engedett a szorításból, földre rogyott mogyoróit szorongatva. Azonnal kaptam a lehetőségen, a két lefagyott tökkel ütött közt át vágtam és szaladtam ki a hosszú zsákutcából.

-Kapjátok már el! Mire vártok vad barmok??-Már nem kelet sok, hogy kijussak, mikor egy erős kéz vissza rántott és oda vágott a falhoz. Most a két marha fogta le a kezem és lábam.

-Azt hitted el tudsz menekülni?? Be valóm szép rúgás!-Tapsolt miközben közelebb jött.-De nem szép dolog bántani a másikat! Ugye? Nem hagyhatom büntetés nélkül!- Emelte magasra tenyerét ütésre kész. Mire én segítségért kiáltottam. Annyira feldühödőt, hogy ökölbe szorított ütés mér arcomra, számat érintve. Mi azonnal vérezni kezdet. Csendben haladtak el átlag emberek az utcán. elég közel voltak ahhoz hogy lássák a történteteket, de egyik sem tett semmit. Vagyis de! Úgy tettek, mintha észre se vennék.

-Ez Korea! Üdvözöllek! Itt én vagyok az úr! Senki se fog segíteni!

~Timi~